Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Teljesen megdöbbent a motorsport világa tavaly februárban, mikor kiderült, hogy Lewis Hamilton 2025-re a Mercedestől a Ferrarihoz igazol. Még Hamilton rajongóit és a Mercedes csapatfőnökét, Toto Wolffot is meglepte ez a döntés.
Az idei év elején aztán mindenki azzal foglalkozott, hogy Hamilton végre vörös overált öltött, majd ő és rajongói, valamint a Ferrari-rajongók is nagy reményekkel várták a szezonkezdést.
Miután 2024 végére a Ferrari erőre kapott – olyannyira, hogy nem sokkal maradt le a második helyen a világbajnokká vált McLaren mögött –, arra lehetett számítani, hogy a lendület folytatódik 2025-ben is. Főleg, mivel nem történt különösebb szabályváltozás. Sokan, még szakértők is, arra voksoltak az év elején, hogy bizony idén Lewis Hamilton a Ferrarival megszerzi a nyolcadik világbajnoki címét. Jelen állás szerint azonban erre nem sok esély van.
…hiszen a 24 versenyhétvégéből még csak ötön vagyunk túl, és matematikailag még bárki lehet bajnok idén, mégis az az ember érzése, hogy ez nem Hamilton és a Ferrari lesz.
A tavaly év végi lendület odaveszett. Bár egy sprintverseny győzelmet Hamilton már szerett, összességében teljesen elmaradnak a várt eredmények. Nagydíjon eddig egyetlen dobogós helyezése van a Ferrarinak idén, azt is Charles Leclerc szerezte. A monacói jelenleg az 5., Hamilton pedig a 7. a bajnokságban, miután mindketten túlvannak egy-egy kizáráson is (Kínai Nagydíj). A hétszeres világbajnok a legutóbbi verseny után már egészen kiábrándultnak látszott, és a Ferrarival szemben híresen nagy elvárásokat támasztó Tifosi (olasz Ferrari-rajongók) türelme is fogy.
19 versenyhétvége alatt elvileg még simán lehet fordítani a helyzeten. Azonban mivel 2026-ra viszont komoly szabályváltozások jönnek, a Ferrarinak hamarosan át kell állnia a következő évi autó fejlesztésére, az ideit pedig el kell elngednie. Azt pedig, hogy mit hoz majd 2026, még senki sem sejti.
Ennek függvényében, szerintetek mit lép majd Hamilton a szezon végeztével?
Szerződése ugyan van 2026-ra, de mint már többször is láthattuk, mindig van mód a kilépésre, ha az alany úgy akarja. De vajon majd úgy akarja? Vagy 41 évesen, jövőre még tovább próbálkozik? Az opciók közé tettük az egy év kihagyást és a csapatváltást is, de valójában ezeknek vajmi kevés realitásuk van… Ti mit gondoltok?
Lando Norris bizonyult a leggyorsabbnak a hungaroringi első szabadedzésen. A Forma-1-es Magyar Nagydíj első szabadedzésén…
Lando Norris pole pozíciója után Max Verstappen csak a negyedik helyet szerezte meg a Belga…
A Formula 2-ben vitézkedik Jak Crawford, aki jelenleg a legközelebb áll ahhoz, hogy feljusson a…
Nem sokkal a Magyar Nagydíj első szabadedzése előtt az Aston Martin egy rövid közleményben tudatta,…
Sokan azt gondolják, hogy Verstappennek köze volt Horner elbocsátásához, pedig ők a mai napig tartják…
A motorsport világa egységesen fejezte ki részvétét, miután a korábbi MotoGP-versenyző, Sylvain Guintoli bejelentette, hogy…