Categories: F1

Norris otthagyhatja a McLarent, Brownra pedig pedig kínos beszélgetés vár

Az FIA korábbi stewardja, Johnny Herbert szerint Zak Brownnak és a McLarennek végül döntenie kell, hogy az idei szezonban valamelyik pilótájuknak kedvez, és ez akár Lando Norris vagy Oscar Piastri távozásához is vezethet.

A McLaren eddig kitartott azon álláspontja mellett, hogy „két első számú versenyzőjük van”. Egészen az idény közepén túl sem volt hajlandó Norrist támogatni Piastri helyett 2024-ben. Az ausztrál az év utolsó szakaszában méltatlan, támogató szerepet játszott, de azóta az eredményjelző táblák visszaálltak, és mindkét sztárjuk egyenrangú. 2025-ben Norris számára nem alakultak olyan jól a dolgok. A brit az ausztráliai szezonnyitó győzelme óta szenved. Piastri pedig az elmúlt négy nagydíjból hármat megnyert, így 10 pont előnnyel vezeti a bajnoki tabellát.

Herbert szerint, ha ezek az eredmények maradnak, akkor arra kényszeríthetik Brownt, hogy Norrist kényszerűen a második számú pilóta szerepére kárhoztassa, és hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a brit távozzon a csapattól, árulta el a korábbi F1-es sztár a CoinCasino-nak:

„Bármikor van rá esély, hogy Lando Norris vagy Oscar Piastri elhagyja a McLarent a rivalizálás miatt, de vajon kockáztatnának-e egy ilyen jó párossal? Daniel Ricciardo Max Verstappen feltűnése miatt hagyta ott a Red Bullt, és adott egy esélyt a Renault-nak. A McLarennél is eljön majd az idő, amikor úgy döntenek, hogy az egyik pilótát favorizálják. Lehetetlen egyenlőnek tartani őket. Jobban bíznak majd abban, hogy az egyik versenyző felülmúlja a másikat, remélhetőleg ez a tavalyi szezon tanulsága. Viszont úgy tűnik, Piastri jelenleg a saját sorsát irányítja, és előnyben van. Lehet, hogy Norris ugyanazt lépi meg, mint Ricciardo? Lehetséges. de miért tenne így? Elég gyors ahhoz, hogy megelőzze Oscart ebben a bajnokságban, de ez mindkettőjüknek kemény munka lesz.”

Amennyiben Norris korábbi csapattársát, Ricciardót utánozza, és váratlanul lelép egy élcsapattól, akkor máshol korlátozottak a lehetőségei. A Ferrari és a Mercedes is rendelkezik magasan jegyzett pilótapárossal, amit Fred Vasseur és Toto Wolff nem valószínű, hogy megbontana. A legéletképesebb alternatíva a Red Bullhoz való átigazolás lenne, bár Yuki Tsunoda korai teljesítménye jó, Christian Horner és Helmut Marko pedig világossá tette, hogy az első és a második számú pilóta közötti egyértelmű dinamikát részesítik előnyben.

A Milton Keynesbe való költözés tehát csak akkor működne, ha Verstappen a 2025-ös idény végén távozna a Red Bulltól. A regnáló világbajnokot a Mercedeshez és az Aston Martinhoz való váltással is szóra hozták, és komolyan fontolóra veheti a váltást, ha csapata nem javul fel hamarosan.

Vámosi Péter

Recent Posts

A Red Bull utalgat rá, hogy ki lehet Verstappen csapattársa 2026-ban

A Red Bull vezető tanácsadója, Helmut Marko kijelentette, hogy Isack Hadjar a közeljövőben Max Verstappen…

3 óra ago

A Red Bull csapathoz köthető személy vette el Elon Musktól a világ leggazdagabb embere „címet”

Bár a Red Bull Racing sikerei idén elmaradnak az elmúlt évekéhez képest – noha Monzában…

5 óra ago

Megvan a Williams fellebbezésének eredménye

Igencsak felháborodtak sokan, amikor még Hollandiában Carlos Sainz kapott büntetést a Liam Lawsonnal történt ütközésért.…

6 óra ago

Marc Márquez sprintgyőzelmi sorozatának bukás vetett véget, Bezzecchi behúzta az elsőséget

Marco Bezzecchi az időmérő után a sprintet is behúzta Misanóban. Marc Márquez ezúttal nem ért…

7 óra ago

Hülyeséget beszélt a kommentelő a McLaren kapcsán, a Red Bull korábbi szerelője kijavította

A négyszeres világbajnok Max Verstappen egykori szerelője felfedte, mennyit keresnek az F1-es csapattagok valójában. A…

9 óra ago

A sajátjai előtt megszerezte az első helyet Bezzecchi, Álex Márquez a második, Quartararo a harmadik

Álex Márquez uralta az időmérőt, Fabio Quartararo csapott a lovak közé, mégis Marco Bezzecchi szerezte…

11 óra ago