Fotó: teven Tee/LAT Images / McLaren
Harmadik éve alkot csapattársat a Norris-Piastri duó a McLarennél. A két fiatal versenyző szinte mindig szabadon versenyezhetett egymással, ám ez idén a bajnoki cím reményében megváltozhat.
A tavalyi Magyar Nagydíjon alkalmazott közöttük egyedül csapatutasítást a McLaren, ám idén az ő autójuk a legerősebb és a két pilóta harcban van a világbajnoki címét. Norris kezdte jobban az évet, megnyerte az évadnyitót, ám azóta csapattársa négyből három versenyt behúzott, így immáron Piastri az, aki vezeti a tabellát és a formáját elnézve esélyesebbnek is tűnik, mint rutinosabb csapattársa.
Hiába a domináns autó, nem hozták ki eddig a maximumot az évből, emiatt mind Verstappen mind pedig George Russell is lőtávolban van még tőlük, így idén bizonyos ponton rákényszerülhetnek csapatutasításra, ami Andrea Stella csapatfőnök szerint egyik pilóta haragját kiválthatják majd ezzel.
„Nem tudom kizárni, hogy fogunk idén csapatutasítást alkalmazni, azért, hogy valakit előnybe hozzunk. Vannak előnyei annak, hogy két hihetetlenül versenyképes pilótánk van, hosszútávon pedig ez az előny dominál és ez az, amit akarunk. Azonban epizódszerűen előfordulhatnak olyan szituációk, amikor e két pilóta egyike feldűlt lesz, mert a csapat hozott egy döntést, vagy mert a verseny úgy alakult. Tisztában vagyunk ezzel. Belsős körben is nem úgy beszélünk erről, hogy ha megtörténik, hanem amikor megtörténik, mi lesz. Csapatként is tisztában vagyunk ezzel, ahogy Lando és Oscar is.” – nyilatkozta az olasz csapatvezető.
Marc és Álex Márquez édesanyja szenvedve nézte végig a fiai versenyzését Aragóniában. Marc Márquez ledominálta…
Pár nappal az idei Kanadai Nagydíj után a Forma-1 hivatalosan is bejelentette, hogy meghosszabbította a…
A Brad Pitt főszereplésével készült új Forma-1-es film nemcsak látványos jeleneteket és fiktív rivalizálást ígér,…
Első dobogóját után Andrea Kimi Antonelli nagyon meghatotta édesapját. A kanadai Gilles Villeneuve-ről elnevezett aszfaltcsík…
Robert Kubica vezényletével zsinórban harmadik évben diadalmaskodott egy Ferrari a Le Mans-i 24 órás versenyen.…
Az alkoholmentes Heineken az Apple Original Films "F1 THE MOVIE" című filmjének hivatalos partnere lett.…