F1

Megszületett Max Verstappen első gyermeke – új korszak kezdődik a világbajnok életében

A Forma-1 négyszeres világbajnoka, Max Verstappen élete legnagyobb boldogságát tapasztalhatja most meg. Ez minden bizonnyal többet ér számára, mint egy győzelem, vagy világbajnoki cím: megszületett első gyermeke.

A holland versenyző és párja, Kelly Piquet már évek óta egy párt alkotnak, a nőnek pedig már van egy lánya, Penelope, a szintén autóversenyző Daniil Kvyattól.

Most a Piquet-Verstappen páros boldogan jelentette be a hírt, hogy közös gyermekük a világra jött. A baba kislány, és a Lily nevet kapta.

Sokan kíváncsian várják, hogy ez az örömteli esemény új dimenziót nyit-e a versenyző karrierjében is, és az apaság hogyan befolyásolja majd Verstappen jövőbeni versenyzését. Ő korábban is hangsúlyozta, hogy képes lesz egyensúlyt teremteni a családi élet és a versenypálya között.

Ugyanakkor a motorsportban az a nem bizonyított, inkább vicceskedős állítás, hogy ha egy versenyzőnek gyermeke születik, akkor a pályán lassabbá válnak. Meglátjuk, Max Verstappen alátámasztja-e, vagy cáfolja majd ezt az állítást.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

A tavalyi hungaroringi győztes az élen az időmérő előtt!

Oscar Piasti volt a leggyorsabb a Magyar Nagydíj hétvégéjének utolsó szabadedzésén. A Magyar Nagydíj harmadik…

7 perc ago

Ez a legfrissebb, Alonso egészségügyi állapotáról

Fernando Alonso elárulta, hogy MRI-vizsgálaton esett át, miután hátsérülést szenvedett, ami miatt ki kellett hagynia…

2 óra ago

Inthraphuvasak megküzdött Ugochukwuval, de végül rajt-cél győzelmet aratott

Senki sem volt komolyan veszélyes Tasanapol Inthraphuvasakra, aki idei második győzelmét szerezte. Izgalmasnak ígérkező hétvégének…

3 óra ago

A GoElevennek nem kell már Iannone – van tovább?

A Go Eleven Ducati csapatfőnöke, Denis Sacchetti bejelentette, hogy Andrea Iannone és a csapat útjai…

4 óra ago

Valójában ezért marad Max Verstappen jövőre is a Red Bullnál

Max Verstappen megerősítette, hogy a következő szezonban továbbra is a Red Bull pilótája lesz. A…

5 óra ago

A Renault új vezérigazgatója elárulta, hogy látja az Alpine F1 csapat jövőjét

A Renault csoport új vezérigazgatója, Francois Provost megerősítette, hogy az Alpine továbbra is marad a…

6 óra ago