Categories: F1

Piros zászlóval ért véget a miami szabadedzés, Piastri az élen

Oscar Piastri bizonyult a leggyorsabbnak a Miami Nagydíj egyetlen szabadedzésén, ami piros zászlóval ért véget, Oliver Bearmannek köszönhetően. A mezőny friss apukája, Verstappen a harmadik helyen zárt Leclerc mögött.

Megérkezett a Forma-1-es mezőny a Miami Nagydíj helyszínére, és bár többiekhez képest egy kis késéssel, de így tett Max Verstappen is. A holland kihagyta a csütörtöki sajtónapot, mivel megszületett első gyermeke, Lily.

Verstappen a pénteki első és egyben egyetlen miami szabadezdésre már új padlót kapott a Red Bulltól, míg csapattársa, Yuki Tsunoda még a régit használja.

És ha már Tsunoda, a japán az edzés kezdetén arra panaszkodott, hogy az ülése, mintha magasabban lenne, mint kellene.

Nem sokkal a pályára lépése után Lando Norris visszatért a boxba és elkezdett eszközöket (talán lámpát?) kipakolni a cockpitből.

George Russell a kormányzásra panaszkodott, azt mondja, nem tudja biztosa, hogy mi a baj, de más érzete van az autónak, mint amit megszokott.

12 perc elteltével Verstappen állt az élen, majd Russell vette át a vezetést. Félidőre Russell mögé felzárkózott csapattársa, Andrea Kimi Antonelli.

Később Norris és Esteba Ocon között alakult ki némi félreértés, vagyis inkább Ocon és mérnöke, Laura Müller között, ugyanis a francia épp behúzódott Norris elé, mikor az megérkezett mögé, és hajszál híján összeütköztek. De Verstappen is panaszkodott rá, hogy útjába kerültek az ideális íven.

Alig 15 perc volt hátra az egyórás gyakorlásból, mikor többen elkezdtek közepes keverékű Pirellikről lágyakra váltani. Ennek hatására Carlos Sainz átvette a vezetést, majd Alexander Albon jött fel a második helyre. Később aztán Verstappen, majd Oscar Piastri vette át a vezetést.

Alig négy és fél perccel az idő lejárta előtt Oliver Beraman parkolta le a Haast a pálya szélén, miután megforgott, és bár nem törte meg nagyon autót, azért lekoccolta a falat az autó oldalával. Emiatt piros zászlós megszakítás következett, és már nem is folytatódott a szabadedzés.

Azt így Piastri nyerte, Leclerc, Verstappen, Sainz és Albon előtt.

Végeredmény:
# Versenyző Csapat Kördő Hátrány Kör
1 Oscar Piastri McLaren 1:27.128 22
2 Charles Leclerc Ferrari 1:27.484 +0.356 22
3 Max Verstappen Red Bull Racing 1:27.558 +0.430 20
4 Carlos Sainz Williams 1:27.678 +0.550 23
5 Alexander Albon Williams 1:27.955 +0.827 25
6 Isack Hadjar Racing Bulls 1:27.968 +0.840 23
7 George Russell Mercedes 1:28.058 +0.930 26
8 Yuki Tsunoda Red Bull Racing 1:28.155 +1.027 21
9 Andrea Kimi Antonelli Mercedes 1:28.227 +1.099 28
10 Fernando Alonso Aston Martin 1:28.243 +1.115 24
11 Liam Lawson Racing Bulls 1:28.374 +1.246 21
12 Lando Norris McLaren 1:28.391 +1.263 21
13 Lewis Hamilton Ferrari 1:28.556 +1.428 20
14 Nico Hülkenberg Sauber 1:28.573 +1.445 13
15 Gabriel Bortoleto Sauber 1:28.771 +1.643 19
16 Oliver Bearman Haas 1:28.996 +1.868 22
17 Pierre Gasly Alpine 1:29.084 +1.956 22
18 Esteban Ocon Haas 1:29.179 +2.051 19
19 Jack Doohan Alpine 1:29.357 +2.229 22
20 Lance Stroll Aston Martin 1:29.362 +2.234 21

 

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Hamilton masszív önsajnálatba kezdett: „Haszontalan vagyok”

Lewis Hamilton teljesen megtörve nyilatkozott a Magyar Nagydíj időmérője után, miután újabb gyenge teljesítményt nyújtott…

3 óra ago

Hadjar bejelentést tett a jövőjével kapcsolatban

A Racing Bulls tehetséges újonca, Isack Hadjar hivatalosan bejelentette, hogy stratégiai partnerségre lépett a 22…

4 óra ago

A Mobil 1 bemutatja a Porsche Penske Motorsport négyrészes dokumentumfilm-sorozatát

A Mobil 1 elindított egy új, négyrészes online mini dokumentumfilm-sorozatot, amely eddig soha nem látott…

5 óra ago

Leclerc-é a magyar pole, miközben Hamilton a Q2-ben, csalódottan kiesett

Felemás kvalifikációt futott a Ferrari: Leclerc váratlan pole-t hozott, míg Hamilton tovább küszködik. A Magyar…

5 óra ago

Leclerc figyelmeztetést kapott: Hamilton az ő szívébe is „tőrt döfhet”?

Nico Rosberg figyelmeztette Charles Leclerc-t, hogy készüljön fel csapattársa, Lewis Hamilton "tőrjeire" amiket a "szívébe…

7 óra ago

Idegtépő izgalmak után nyerte meg az első futamot Martí Dunne előtt

A verseny végére jöttek az izgalmak, ahol rajt-cél győzelem született Pepe Martítól. Meglepően domináns győzelem…

7 óra ago