Categories: F1

Hamilton nem fog bocsánatot kérni az epés rádiós megjegyzéseiért

Lewis Hamilton lehet, hogy 362 nagydíjon való indulásával a második legtapasztaltabb F1-es pilóta a történelemben, de ragaszkodik ahhoz, hogy ugyanolyan motivált, mint valaha – és azt mondja, hogy a harcias rádiós megjegyzései csak ezt bizonyítják.

A Ferrari stratégiáját a vasárnapi Miami Nagydíjon ismét alaposan szétcincálták. Történt ugyanis, hogy Hamilton és csapattársa, Charles Leclerc végül egymást akadályozva, ugyanazon az aszfaltcsíkon civakodtak egymással. A kemény gumikon a 12. helyről rajtoló Hamilton nem sokkal a boxkiállás után a nyolcadik helyen állt, és egyre frusztráltabbá vált, hogy Leclerc autója közvetlenül előtte volt, úgy, hogy a brit a lágyabb keverékre váltott. A versenymérnökével, Riccardo Adamival a csapatrádión keresztül panaszkodott, hogy „elégeti a gumikat”, siránkozott, hogy „nem jó a csapatmunka”, és hozzátette, hogy „tartsatok egy teaszünetet, ha már itt vagytok”. Hamilton később tisztázta, hogy a megjegyzései „szarkasztikusak voltak, még csak nem is volt benne harag”, és hozzátette:

„Arra gondoltok, hogy némileg korosztályhoz kötött lett volna a mondandóm, ugye? Az biztos, hogy nem tudom, mit fogtok írni, hogy tiszteletlen voltam-e vagy hasonlók. Őszintén szólva nem éreztem, hogy az lettem volna. Csak közöltem, hogy ugyan már, srácok, én csak nyerni akarok. Még mindig ott van a tűz bennem. Érzem, hogy egy kicsit tényleg kijött ez most belőlem. Nem fogok bocsánatot kérni azért, hogy harcias vagyok. Nem fogok bocsánatot kérni azért, mert még mindig akarom ezt. És tudom, hogy a csapatnál mindenki ezt akarja.”

A Ferrari végül arra kérte Leclerc-et, hogy engedje el csapattársát, de Hamilton nem tudott Andrea Kimi Antonelli közelébe férkőzni, és ugyanez a dilemma ismét felmerült – fordítva -, mivel a verseny vége felé Leclerc tartósabb, keményebb gumija versenyképesebbnek bizonyult.

Hamilton végül félreállt, hogy csapattársának legyen esélye Antonelli beérésére, bár a piros – és ezúttal kicsit kék – autók így is a hetedik és nyolcadik helyen végeztek. Frederic Vasseur csapatfőnök ezután tisztázta a helyzetet a versenyzőivel, hogy megőrizze az istállón belüli harmóniát:

„Ebben a helyzetben Hamiltonnak meg kell értenie, hogy mi járt a fejemben a boxfalnál. Bízhat bennem, én is bízhatok benne, és ugyanez a helyzet Charles-szal is. Amikor döntést kell hozzak, akkor a Ferrari számára hozom meg a döntést, amivel élni kell. Nem arról van szó, hogy van 30 perced, hogy megnézd az adatokat és így kielemezheted. Azt kell eldöntened, hogy ki a leggyorsabb a pályán, ha ez a DRS-ből ered, ha nem. Én talán egy kicsit lassú vagyok, így egy-másfél körbe telt, mire meghoztam a döntést. Amikor hátul vagy, akkor az az érzésed, hogy a következő kanyarban cserélni kell, amikor pedig elöl vagy, akkor azt mondod, hogy „kérlek, nézd meg, hogy nem csak a DRS hatása-e”. Azt hiszem, 10 körrel később már fordított volt a helyzet.”

A miami futam volt az első olyan nagydíj az idényben, ahol a Ferrari egyáltalán nem szállt harcba a dobogós helyezésekért, de Hamilton továbbra is meg van győződve arról, hogy a jobb idők még eljönnek. A közelgő fejlesztésekkel és az első szárny rugalmasságára vonatkozó szigorú tesztekkel a Scuderia várakozásai szerint pozitív hatással lesznek a riválisokhoz viszonyított teljesítményükre. A hétszeres világbajnok ezért így zárt:

„Őszintén hiszem, hogy amikor megoldjuk az autóval kapcsolatos problémáink jó részét, újra harcban leszünk a Mercedesekkel és a Bikákkal. Ez egyszerűen nem jöhet el hamarabb, de a következő versenyen valami mást fogunk kipróbálni. Tovább dolgozunk majd a folyamatainkon is. Nagyon várom, hogy eljöjjön az idő, amikor már a dobogóért harcolhatok, az jó lenne.”

Vámosi Péter

Recent Posts

Az FIA elnöke eltörölné az F1-es költségplafont

Az FIA elnöke az Associated Press jelentése szerint a Forma-1-et szabályozó költségplafon eltörlését fontolgatja. A…

2 óra ago

Segway, Linhai: a New Jet Power hisz a feltörekvő brandekben

A magyar quadvásárlók egyre nagyobb arányban keresnek innovatív, megbízható, de de ár-érték arányos járműveket. Ezt…

3 óra ago

Rossi korábbi csapattársa így élte meg, hogy a valaha volt egyik legjobb versenyző ül a garázs túloldalán

Amikor Valentino Rossi a Hondát a Yamahára cserélte, hátrahagyta a motorját, amely három egymást követő…

4 óra ago

Lewis Hamilton miatt „tinilánnyá változott” egy hollywoodi színésznő a Met-gálán

Lewis Hamilton a Forma-1 talán egyetlen olyan versenyzője, aki a motorsport világán kívül is sztárnak…

6 óra ago

Mit érdemes tudni az új kamionos csapatról, a Ruppert Motorsportról?

A 2025-ös Goodyear FIA Kamion Európa-bajnokság egy vadonatúj alakulatot üdvözöl a Ruppert Motorsportot. Ők egy…

8 óra ago

A MotoGP és F1 korábbi sztárjai egy csapatban: meglepetés trió a Spa 24 óráson

Egy korábbi F1-es pilóta és egy MotoGP-legenda most egy csapatban indul a világ egyik legkeményebb…

10 óra ago