Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Danica Patrick újabb megjegyzései Lewis Hamilton és Lando Norris nyilatkozatai kapcsán összezavarták az F1-es rajongókat. Egyesek szerint az amerikai ex-versenyzőnő félreértelmezi olykor a dolgokat, leginkább a McLaren kapcsán.
Lewis Hamilton csak 8. lett a Miami Nagydíjon, ennek ellenére azonban meglepően nyugodt és pozitív volt a verseny utáni interjúk során. Ez szemet szúrt a Sky Sport riporterének, az egykori NASCAR és IndyCar versenyzőnek, Danica Patricknek is.
A verseny során a hétszeres világbajnok frusztrált volt és szarkasztikus megjegyzéseket tett a csapatrádión. A futam utáni interjúban azonban teljesen megváltozott a hangneme.
„Őszintén hiszem, hogy ha megoldjuk az autóval kapcsolatos problémáinkat, akkor újra harcban leszünk a Mercedesszel és a Red Bullokkal” – nyilatkozta Hamilton.
WA következő futamon kipróbálunk valami mást; tovább dolgozunk a folyamatainkon. Alig várom, hogy egyszer talán a dobogóért harcolhassak. Az jó lenne!”
Hamilton pozitív hozzáállását méltatta Danica Patrick, mondván a brit végre elfogadta, hogy valami baj volt az autóval.
„Sokkal lazább, mosolygósabb” – mondta Patrick az f1oversteer-nek.
„Úgy értem, ez az első alkalom, amikor úgy érzem, hogy azt hallottam, hogy tudják, mi a baj, szóval ez egy pozitívum. Ha tényleg tudják, hogy mi az, és úgy érzik, hogy tudják, hogy mi követketik… úgy értem, a fenébe is! Nézd meg, mi történt a McLarennel, amikor Zak [Brown] azt mondta, ‘meg fogjuk oldani ezt, adj nekünk időt a szezon közepéig’, és így is lett.”
„Jó lesz látni, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy meg kell győződniük arról, hogy a stratégia és a kommunikáció valóban zökkenőmentes és világos.”
Patrick ugyanis Miami után, Norris kapcsán így fogalmazott: „Tudja, hogy nincs meg minden, nem tökéletes, az autóik nem tökéletesek.”
Az F1-es közönség értetlenül állt a megjegyzés előtt, hiszen a McLaren uralja a mezőnyt, Norris második lett csapattársa mögött, utánuk pedig több, mint fél másodperc lemaradással érkezett csak a harmadik helyen végző George Russell a Mercedesszel.
Ahogy a Spanyol, úgy a Francia Nagydíjon is izgalmasan indult a hétvége, ahol a mezőny…
Ismét kezdenek felerősödni a hírek, hogy Christian Horner lába kifelé áll a Red Bulltól. Nehéz…
A hétvégén a Francia Nagydíjjal folytatódik a MotoGP, ahol a történelem megismételte magát. A szabadedzések…
A legendás olasz Misano Adriatico versenypályán kezdődő Kamion Európa-bajnoki futama előtt az utolsó lehetőség lesz…
Amikor Marc Márquez a spanyol GP-ben való visszatérése során megelőzte Aleix Espargarót, a HRC tesztpilótája…
A bajnokság éllovasa az autónak is köszönheti, hogy ott tart ahol, de főként magának, gondolja…