F1

Senna rekordjára hajt a hétvégén Piastri

Oscar Piastri közel került, hogy beállítson egy Ayrton Senna által felállított mclarenes rekordot, ha megnyeri az Emilia Romagna Nagydíjat.

Oscar Piastri a szezonnyitó óta magasabb fokozatra kapcsolt, és negyedik győzelmét szerezte Miamiban. Bahrein óta sorozatban háromszor állt fel a dobogó legmagasabb fokára, és ha negyedjére is sikerülne neki, egy igen illusztris rekordot állítana be.

A bajnokság éllovasának célja, hogy zsinórban négy futamgyőzelmet szerezzen. Ezzel az első pilóta lenne, akinek ez sikerülne Max Verstappen kilenc futamgyőzelme óta, amit a 2023-as Japán Nagydíj és a 2024-es Szaúd-arábiai Nagydíj között ért el. Nem mellesleg a McLarennél erre Ayrton Senna volt képes, 1991-ben.

Senna mellett az ausztrál lenne a második McLaren-pilóta a történelemben, aki zsinórban négy futamot nyert. Abban az évben, mikor a brazil legenda a harmadik világbajnoki címét szerezte meg, az USA-ban, hazai futamán, Imolában és Monacóban tudott nyerni. De nem ez volt az egyetlen alkalom, hogy zsinórban négyszer nyert a McLarenben. 1988-ban, amikor első bajnoki címét szerezte, akkor Brit Nagydíjtól kezdve, a Német Nagydíjon és a Magyar Nagydíjon keresztül a Belga Nagydíjon is ő diadalmaskodott.

A háromszoros világbajnokon kívül és Piastri előtt, csak Mika Häkkinen nyert zsinórban három versenyt a McLarennél. Ezt akkor érte el Häkkinen, amikor megnyerte az 1997-es szezonzárót Jerezben, majd az 1998-as szezonnyitót Ausztráliában, és ezt követően Brazíliában aratta harmadik győzelmét.
Érdekesnek hangozhat, de Lewis Hamilton csak két futamot nyert egymás után a csapatnál az ott töltött hat éve alatt.

Továbbá, ha Piastri győzne Imolában, akkor a zsinórban négy győzelmével csak eggyel marad el az ausztrál abszolút rekordtól, amelyet Sir Jack Brabham tart öt győzelemmel. A háromszoros világbajnok 1960-ban megnyerte a holland, belga, francia, brit és portugál GP-t a második világbajnoki címéhez vezető úton.

Emellett, ha hetedik győzelmét szerezné pályafutásában, akkor fellépne Juan Pablo Montoya és René Arnoux mellé az örökranglistán.

Silló Barnabás

Recent Posts

Az F1 történetének egyik legőrültebb győzelme: A cél után ment neki a falnak

Látványos és szokatlan befutóval ért véget az 1975-ben, ezen a napon, augusztus 17-én a Forma-1-es…

4 perc ago

Ma 2 éve, hogy Massa beperelte a Forma-1-et – Lássuk, hol tart az ügy most!

2023. augusztus 17-én közölte Felipe Massa, hogy a 2008-as Forma-1-es világbajnoki cím valójában őt illeti,…

2 óra ago

A Ferrarinál Verstappenre kellene cserélni Hamiltont?

A Ferrari rajongó olaszok senkit sem kímélnek. Ha nem jön a várt teljesítmény, kegyetlenül megkritizálják…

12 óra ago

A McLaren ügyvezetője szerint, egy dolog kapcsán keveset beszélnek Norrisról

Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója kiemelte, egy dolog kapcsán keveset beszélnek Lando Norrisról. A…

14 óra ago

Daniel Ricciardo kórházba került

A nyolcszoros Forma-1-es futamgyőztes Daniel Ricciardo, kisebb sérülést szenvedett egy motorbalesetben Észak-Queenslandben, Ausztráliában. Az eset…

16 óra ago

Bagnaia veretlenségi, Marc Márquez nyeretlenségi sorozata szakadt meg Spielbergben

Francesco Bagnaia borzasztó rajt után a boxban fejezte be a versenyt, míg Marc Márquez először…

16 óra ago