Categories: F1

Hatalmas balesetek, Piastri pole és olasz dráma Imolában

Oscar Piastri nyerte az Emilia-Romagna Nagydíj kvalifikációját, ezzel pedig megszerezte a pole pozíciót a vasárnapi versenyre.

Q1

Alig, hogy elkezdődött az időmérő edzés első szakasza, és még csak a mezőny felé teljesített mért kört, mikor piros zászlós megszakítás következett baleset miatt.

Yuki Tsunoda a kelleténél jobban ráhajtott a rázókőre a hatos kanyarban, amitől elvesztette az uralmát autója fölött, nagy tempóval átrohant a kavicságyon, nekicsapódott a gumifalnak, ettől az autó a levegőbe emelkedett, fejre állt, majd a „talpán” landolt.

Jókora baleset volt, az autó alaposan összetört, de Tsunoda saját maga szállt ki a Red Bullból.

Kb. negyedóra szünet után folytatódott a kvalifikáció, ekkor 12 perc volt még hátra az az amúgy 18 perces Q1-ből.

Ezt követően Pierre Gasly állt az élre, majd Fernando Alonso, ám ez csak addig tartott, míg a McLarennek és Max Verstappen meg nem futották első mért körüket. Az első próbálkozások után Verstappen és Oscar Piastri állt az élen. Norris azonban csak a 6. helyen nyitott.

Az idő lejárta előtti pillanatban Franco Colapinto járt nagyon hasonlóan, mint Tsunoda, és eléggé összetörte az Alpine elejét.

Bár az argentin még épp továbbjutó helyen zárt, a Q2-ben nyilvánvalóan nem vett részt.

Akik kiestek a Q1-ben: Liam Lawson, Nico Hülkenberg, Esteban Ocon, Oliver Bearman, és Yuki Tsunoda.

Bearman alapvetően futott egy továbbjutó időt, azonban azt nagyjából pont abban a pillanatban fejezte be, hogy a piros zászló érvénybe lépett. Ezért elvették az idejét. Ezt követően hosszan vizsgálták az esetet, hogy mi volt előbb: Bearman körének befejezése, vagy a piros zászló érvénybe lépése, de a Haas versenyzője nem kapta vissza köridejét.

Q2

A Q2-ben Verstappen állt először az élre, de aztán Norris, majd Piastri vette át tőle a pozíciót.

A végén aztán meglepetésre Carlos Sainz állt az élre. A helyiek nagy bánatára végül Albon és  mindkét Aston Martin továbbjutott, ezzel pedig Andrea Kimi Antonelli kiesése mellett kicsúszott a továbbjutók közül mindkét Ferrari is.

Akik tehát kiestek: Leclerc, Hamilton, Antonelli, Bortoleto és Colapinto.

Q3

A Q3-ban a két Aston Martin futott először gyorskört, majd Hadjar, aztán a két McLaren, utána pedig Verstappen állt az élre.

A második próbálkozásra többen kicentizték az időzítést, hogy még a leintés előtt meg tudják kezdeni mért körüket. Ennek következtében az előbb mért kört kezdett Piastri utolérte a sor végét. Azonban nem tartották fel, az ausztrál átvette a vezetést.

Norris hibázott, így nem tudott javítani, a harmadik helyen maradt. Verstappen sem tudta végül megelőzni Piastrit, Russell azonban még Norris elé tudott férkőzni.

Így aztán Oscar Piastrié lett a pole, Verstappen és Russell előtt.

Végeredmény:
# Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
1 Oscar Piastri McLaren 1:15.500 1:15.214 1:14.670
2 Max Verstappen Red Bull Racing 1:15.175 1:15.394 1:14.704
3 George Russell Mercedes 1:15.852 1:15.334 1:14.807
4 Lando Norris McLaren 1:15.894 1:15.261 1:14.962
5 Fernando Alonso Aston Martin 1:15.695 1:15.442 1:15.431
6 Carlos Sainz Williams 1:15.987 1:15.198 1:15.432
7 Alexander Albon Williams 1:16.123 1:15.521 1:15.473
8 Lance Stroll Aston Martin 1:15.817 1:15.497 1:15.581
9 Isack Hadjar Racing Bulls 1:16.253 1:15.510 1:15.746
10 Pierre Gasly Alpine 1:15.937 1:15.505 1:15.787
11 Charles Leclerc Ferrari 1:16.108 1:15.604
12 Lewis Hamilton Ferrari 1:16.163 1:15.765
13 Kimi Antonelli Mercedes 1:15.943 1:15.772
14 Gabriel Bortoleto Sauber 1:16.340 1:16.260
15 Franco Colapinto Alpine 1:16.256
16 Liam Lawson Racing Bulls 1:16.379
17 Nico Hulkenberg Sauber 1:16.518
18 Esteban Ocon Haas 1:16.613
19 Oliver Bearman Haas 1:16.918
Yuki Tsunoda Red Bull Racing
Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

A Ferrari korábbi kollégája Hamilton édesapját méltatta

Lewis Hamilton édesapja, Anthony Hamilton hosszú évek óta szereplője a Forma-1 világának. A hétszeres világbajnok…

9 óra ago

Malajzia szerint hiba volt dobni az F1-et, ezért visszatérnének

Az NST beszámolójában Azhan Shafriman Hanif, a Sepang International Circuit vezérigazgatója megemlítette, hogy hiba volt,…

11 óra ago

Verstappen szerint újra kell építeni a Red Bullt

A négyszeres világbajnok Max Verstappen elismerte, a Red Bull csapatának előbb egy újraépítési fázist kell…

13 óra ago

Te is nyerhetsz, ha az nyeri a MotoGP magyar versenyét, akire tippelsz!

Megérkezett a várva várt hét: a MotoGP magyar hétvégéjének hete! A Balaton Park Circuit-en zajló…

15 óra ago

A Ferrari korábbi pilótája ledobta az atombombát: „Senki sem akarta Hamiltont Maranellóban”

Arturo Merzario őszintén nyilatkozott Lewis Hamilton Ferrari-karrierjéről, és utalt rá, hogy a hétszeres világbajnok a…

17 óra ago

Máris tudni Brad Pitt „F1” filmjének a streaming megjelenési időpontját

A When To Stream jelentése szerint az F1 film várhatóan még ebben az évben megjelenik…

19 óra ago