Categories: F1

Az FIA új, „titkos” technikai irányelvei hátráltatták a McLarent Imolában?

A RacingNews365 információi szerint az FIA több technikai utasítást is kiadott az F1-es csapatoknak a múlt héten, az Emilia Romagna Nagydíj előtt.

A McLaren az F1-es szezon eddigi részében a fékhűtés és a gumikezelés terén is jobbnak bizonyult, Imolában azonban nem volt így. Ott ugyanis a Red Bull látszólag jobban kezelte a gumik kopását, és ez volt Verstappen győzelmének egyik kulcsa.

A holland most már csak 22 ponttal van lemaradva a pontverseny első helyén álló Oscar Piastri mögött.

Kérdés, hogy az imolai Red Bull előny csak „véletlen”-e, vagy a McLarent látványosan érintették-e a technikai irányelvek, amelyeket az FIA nem tesz közzé a sajtó számára.

Az ilyen irányelvek célja, hogy megakadályozzák a kiskapukat az F1-ben, ahol a csapatok gyakran átlépik a bajnokság szabályainak határait. Ennek eredményeképpen az FIA gyakran használ technikai irányelveket, hogy tisztázza az esetleges félreértéseket, vagy a szürke zónákat.

Miközben az elmúlt fordulók során nyilvánvalóvá vált, hogy a McLaren kifejlesztett egy okos módszert a gumihőmérséklet jobb szabályozására, a csapat tagadta, hogy bármilyen változtatást kellett volna végrehajtaniuk az Emilia-Romagna Nagydíj előtt.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Két lehetősége van a Forma-1-es visszatérésre Hornernek

20 év után távozott nemrégiben a Red Bulltól Christian Horner. A brit sikerkovács jelenleg pihen…

7 óra ago

“Nincs olyan sok titok a pályával kapcsolatban” – Marc Márquez szerint a korábbi teszt nem előny a számára

Marc Márquez szerint közel lesz egymáshoz a mezőny a Balaton Parkban, ahol minden gyártó labdába…

8 óra ago

Bortoleto és Hadjar a sztár újoncok, annak ellenére, hogy nem körülöttük van a legnagyobb hype

Miközben a pilóták pihennek és felkészülnek a 2025-ös Forma-1-es világbajnokság utolsó tíz futamára, amely a…

9 óra ago

Erősségből gyengeség: ez Bagnaia legnagyobb gondja, ami korábban a sikere kulcsa volt

Szerkesztőségünk a hétvégét a Balaton Parkban tölti, ahol többek között Francesco Bagnaia sajtótájékoztatóján is jelen…

10 óra ago

Russell Michael Schumacheréhez hasonlította helyzetét

George Russell továbbra is bízik abban, hogy egyszer világbajnok lesz a Forma-1-ben, még akkor is,…

11 óra ago

A Stake F1 Team Kick Sauber csapat nem vehet részt a Holland Nagydíjon!

A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…

13 óra ago