F1

Közel volt az engedetlenséghez Sainz Imolában

Erős versenye volt a Williamsnek Imolában, így mind Albon mind pedig Sainz is erős pontokat szerzett. A spanyol pilóta azonban nem volt teljesen boldog a leintés után.

Stratégiailag nehéz volt jól lehozni az Emilia Romagna Nagydíjat, ami Max Verstappen sikerét hozta. A VSC és Sc fázisokkal is színezett futamon egy rossz, vagy egy jó stratégiai döntés komoly pozíciókat jelentett. Előbbibe tartozott a listavezető Piastri is, aki egy korai kerékcserével próbálkozott, amin végül rajtavesztett és csak a harmadik lett.

Ugyanebbe a kategóriába sorolható Carlos Sainz is, aki a 11.körben cserélt kereket egy alávágás reményében, végül pont emiatt nem tudott még előkelőbb helyen végezni.

A spanyol érthetően csalódott volt emiatt, főleg azután, hogy az ezt megelőző, miami futamon is némileg ellenezte a csapat döntését.

„Nagyon-nagyon őszinte leszek most, egy korai kiállás sosem volt tervben előzetesen. Senki sem figyelmeztetett előre, hogy ilyen lesz. Szóval amikor kihívtak, akkor nagyon közel voltam, hogy megtagadjam azt és ne álljak ki. Ugyanakkor viszont csapatjátékos vagyok, és nyilván a csapat több információval rendelkezik, mint én, úgyhogy követtem az utasítást, hátha történik olyan, amit én nem látok előre.” – ismerte el Sainz.

„Az is igaz, hogy akkoriban mindenkinek komolyan koptak a gumijai, de általában az abroncsok átmennek ezen a fázison, majd helyreállnak. Ráadásul itt a pályapozíció is nagyon fontos. Ezt pedig mi Charles-al és a többi, korán kiállt versenyzővel együtt feladtunk. Szóval meglepetésként ért ez engem.”

„Szerintem nem lehetünk teljesen elégedettek a nyolcadik hellyel, még akkor sem, ha egy bizonyos ponton csak a tizenötödikek voltunk és akkor nem is gondoltam a pontszerzésre. Végül jól felzárkóztam onnan. Egyszerűen nem teljesítettünk egy jó vasárnapot, zsinórban másodszor. Több pontot is veszni hagytunk vasárnap azután, hogy nagyon erős pozícióban voltunk a futam elején. Támadtunk és gyorsabbak is voltunk az Aston Martinnál és a Mercedesnél.”

„Nem tudom, hogy túlreagáltuk-e Leclerc kiállását, vagy ilyesmi, de nem kérdés, hogy túl korán cseréltünk kereket, legalábbis az én oldalamról. Onnantól pedig egy eltolt stratégián voltunk, ami nem működött és nem nekünk kedvezett.”

Hegedűs Dávid

Recent Posts

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

2 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

4 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

6 óra ago

Megosztotta a közönséget a 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj

A 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj a naptár egyik legjobban várt futama volt, több szempontból is.…

8 óra ago

Talmácsi Gábor tiszteletkört tesz a MotoGP-futam előtt

Talmácsi Gábort több mint másfél évtized elteltével pattan újra annak a motornak a nyergébe, amellyel…

9 óra ago

Alonsót nem érdeklik az „új generációs” rajongók

Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…

10 óra ago