Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Charles Leclerc hangot adott csalódottságának, és nem akarja elfogadni azt, ahol jelenleg tart a Ferrari.
A monacói a futamon a hatodik helyen ért célba, ami elsőre nem tűnik jó eredménynek a Ferraritól, de ha azt nézzük, hogy a tizenegyedik helyről rajtolt, úgy már másképp tűnik.
Ugyan a futam alatt talpra állt Leclerc, nem volt maradéktalanul elégedett a futamával:
„A verseny előtt azt mondtam, hogy ez egy olyan verseny lesz, ahol szívvel kell versenyezned, és ki kell tenned a könyöködet. Amikor ilyen helyzet áll fent, akkor nagyon a határon mész, néha egy kicsit át is mész. Viszont, amikor a tizenegyedik helyről indulok, akkor egyszerűen nem tudom elfogadni a helyzetet, amiben vagyunk. Kockázatot vállaltam. Nem hiszem, hogy Pierre Gaslyval különösebben hibáztam volna a limit felett. Az csak egy versenybaleset volt. Alexszel (Albon) is biztosan nagyon a határon mentünk. Úgy versenyeztem, ahogy a szabályok meg vannak írva, pontosan azok határán. Újra meg kell néznem a képeket, de nem bánok semmit, amit tettem. A mai nap arról szólt, hogy mindent beleadjak. Attól a pillanattól kezdve, hogy nem álltam ki kerekeket cserélni a második biztonsági autós fázisnál, tudtam, hogy nagyon nehéz verseny lesz.”
Leclerc tavaly egy borzalmasan unalmas futamon nyert otthonában Monacóban, amikor véget vetett nyeretlenségének. Megkapta a kérdést, hogy ez ismét összejöhet-e. Azonban úgy véli, hogy az idei versenyen nehéz lesz megismételni a sikert:
„Egy nagyon nehéz hétvégére számítunk. Azt hiszem, hogy Monaco elég sok gyengeségét felfedi majd az autónknak, szóval nem tudom. Sok olyan dolog is lesz, amire nem igazán lehet számítani. Az autó egészen máshogy lesz beállítva, szóval remélem, meglepődünk majd.”
Leclerc jelenleg az ötödik a bajnokságban hatvanegy ponttal, őt csapattársa Lewis Hamilton szorosan követi, ötvenhárom ponttal. A Ferrari a bajnoki tabellán továbbra is a negyedik helyen áll, tizenhét ponttal lemaradva a Red Bulltól.
A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…
Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…
George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…
Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…
A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…