F1

Rajtbüntetést kapott Hamilton, a stewardok elmagyarázták miért

Folytatódik Lewis Hamilton vesszőfutása Monacóban, ezúttal rajtbüntetéssel nézett szembe.

Délelőtt egy ütközés hátráltatta a hétszeres világbajnok munkáját, majd az időmérő után jött egy újabb „csapás”. A brit pilóta a negyedik helyre kvalifikálta magát, ám az öröme nem tartott sokáig. A Q1-ben ugyanis feltartotta Max Verstappent, amiért megbüntették.

Mindkét pilóta továbbjutott ám a versenyfelügyelők a kvalifikáció után beidézték Hamiltont és a Ferrari képviselőjét, majd három rajthelyes büntetéssel sújtották a hétszeres világbajnokot.

A stewardok így indokolták az ítéletet:

,,A 44-es versenyző levezető körön volt, és a 2-es kanyarhoz közeledve le is ment az ideális ívről. Ám az 1-es rajtszámú autó pilótája a gyors körét teljesítette, mikor a 44-es mögé érkezett. A csapata tájékoztatta a 44-es rajtszámmal versenyzőt, hogy a mögé érkező pilóta gyors körön van. Ám kicsivel később azt üzenték a 44-esnek, hogy a mögötte haladó 1-es rajtszámmal ellátott autó lassít, holott ez nem történt meg. Az 1-es számú versenyző végig gyors körön volt, és nem lassított, ahogy azt a csapat sugallta. Emiatt a 44-es felgyorsult, és a 3-as kanyarban áttért az ideális ívre az 1-es előtt. Az 1-es rajtszámú versenyzőnek reagálnia kellett, így letért az ideális nyomvonalról, és meg kellett szakítania a gyors körét. Alaposan megvizsgáltuk az 1-es rajtszámú autó előző köreit, így megállapítottuk, hogy a 44-es valóban arra az ideális ívre tért át, amit az 1-es a gyors körein korábban is használt. Így minden kétségét kizáróan az 1-es számú versenyzőt akadályozták” – áll a hivatalos közleményben.

A félretájékoztatás nem enyhítő körülmény:

Annak ellenére, hogy a versenyfelügyelők elfogadták Hamilton ártatlanságát, a Ferrari által teremtett körülmények mellett nem mentek el szó nélkül.

,,A 44-es rajtszámmal versenyző pilóta közvetlenül az incidens után nemtetszését fejezte ki a félretájékoztatás miatt csapatának. A meghallgatáson a 44-es elfogadta azt a tényt, hogy a csapata üzenete teremtette elő a szóban forgó incidenst.”

A stewardok hozzátették, ahogy a korábbi esetekben is, nem számít enyhítő körülménynek az, hogy a versenyző téves információt kapott, és emiatt tartotta fel ellenfelét.

Hamilton így a hetedik rajthelyről kezdheti meg a Monacói Nagydíjat.

Csonka Nikolett

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

2 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

3 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

4 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

5 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

6 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

7 óra ago