Categories: F1

Verstappen és Hamilton példát mutattak rajongóiknak!

Példamutató viselkedés Hamilton és Verstappen részéről a Monacói Nagydíj időmérőjén történt incidens után.

Bár a versenybírák rajtüntetést szabtak ki Lewis Hamiltonra, amiért a Monacói Nagydíj szombati kvalifikációján feltartotta Max Verstappent, a két világbajnok meg tudta beszélni az esetet és a holland nem hibáztatja Hamiltont. Hozzáállásukat most a rajongók is méltatják – legalábbis aki kellően intelligens hozzá…

Az eset során Hamiltont csapata, a Ferrari rádión úgy informálta, hogy Verstappen nem gyorskörön van, lassan érkezik mögötte, ez azonban nem volt igaz, Hamiltont tévesen tájékoztatták, ez eredményezte a feltartást.

A kvalifikáció után a két versenyző kezet fogott, Hamilton pedig elnézést is kért riválisától.

Persze a történtekkor, az autóban ülve, adrenalinnal teve Verstappen ingerülten beszélt a csapatrádión, utólag azonban elárulta, hogy nem hibáztatja Hamiltont.

„Természetesen abban a pillanatban ahogy látod, hogy az autó blokkol téged, és te meg ott vagy nagy sebességgel, az nem jó” – ismerte el a Sky Sportsnak. „De aztán rögtön láttam, hogy a csapat azt mondta neki, hogy lassan vezetek, miközben egyértelműen gyorsan hajtottam.”

„Szóval ez nem Lewis hibája. Gyorsan meg is beszéltem ezt Lewisszal. Ez nagyon egyszerű, de természetesen nem történhet ilyesmi. De ez a csapat hibája.”

A rajongók ezt követően a két versenyző érett, sportszerű viselkedését máltatták, különösen annak fényében, hogy a 2021-es szezonban csúcsra járatták a rivalizálást.

Mi ebből a tanulság? Ha a rivális versenyzők is képesek normálian, kulturáltan viselkedni egymással, akkor a rajongóiknak is minimum így kellene tenniük!

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

48 perc ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

2 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

3 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

4 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

5 óra ago

Ha Horner a Ferrarinál köt ki, Hamilton lelép az olaszoktól?

Miután a héten a Red Bull váratlanul kirúgta első, és eddig egyetlen csapatfőnökét, Christian Hornert,…

6 óra ago