Categories: F1

Colapinto hatalmas nyomás alatt: meglepő név érkezhet az Alpine csapatába

Franco Colapinto még csak most kezdte újra a Forma-1-es pályafutását, de az Alpine máris alternatív lehetőségeket fontolgat az újonc pótlására, amennyiben nem sikerülne feljavulnia a kezdeti időszak alatt.

A csapatfőnök Flavio Briatore sosem szégyell merész döntéseket hozni, máris egyértelművé tette kíméletlenségét. A tavalyi szezonban Abu Dhabiban bemutatkozott ausztrál tehetséget, Jack Doohant máris ejtették. Az osztrák oe24 szerint a Haas korábbi pilótáját, Mick Schumachert aktívan vizsgálják, mint lehetséges újabb szezonközi utódot. Részben azért is, mert az Alpine-hoz az Endurance-világbajnokság programja révén már kötődik. Mivel Pierre Gasly a másik Alpine-ban is folyamatosan küzd, egyértelmű, hogy az idei autóval nem könnyű pontokat szerezni. Colapinto teljesítménye azonban nem felelt meg a belső elvárásoknak – különösen a tapasztaltabb csapattársához képest.

Colapinto imolai időmérős balesete és egy feledhető monacói hétvége aggodalmakat keltett az alakulaton belül. Bár Monte-Carlóban legalább távol tartotta az autót a korlátoktól, a kvalifikáción a leglassabb időt hozta, és a versenyen sem tudott jobb benyomást kelteni. Annak ellenére, hogy Gasly is kiesett a Q1-ben, szombaton hat tizedet adott Colapintónak.

A hírek szerint komolyan fontolóra veszik Mick Schumacher visszatérését, akinek 43 Forma-1-es indulásából öt kiesése és 12 pontja van. A 26 éves pilóta WEC-tapasztalattal a háta mögött és a németek állandó támogatásával állítólag az Alpine szűkített listáján szerepel – különösen akkor, ha Colapinto formája nem javul a várhatóan öt futamból álló próbaidőszaka alatt. A korábbi F1-es pilóta, Timo Glock a német Sky Sportsnak nyilatkozva Schumacher mellé állt:

„Több tapasztalata van Micknek, mint Franco Colapintónak. Mindenképpen ő lenne a jelölt, amennyiben Colapinto nem teljesít… Továbbra is tanul. A WEC-ben a három pilótájuk közül mindig ő a leggyorsabb az autójukban.”

Nem Schumacher az egyetlen versenyző a keretben. Az oe24 értesülései szerint Sergio Perez neve is felmerült, mint lehetséges célpont, attól függően, hogyan alakul a szezonja a Red Bullnál. Eközben az észt feltörekvő sztár, Paul Aron, aki a Formula 2-ben lenyűgöző teljesítményt nyújt. Őt a franciák táborában nagyra tartanak, a jövőre nézve egy későbbi debütálási lehetőségként emlegetnek.

Mivel az istálló a konstruktőri tabella alján kullog, és belülről is egyre nagyobb a nyomás, az Alpine úgy tűnik, készen áll arra, hogy kemény döntésekbe álljanak bele. Colapintónak talán már csak pár futam áll rendelkezésére, hogy bebiztosítsa a helyét, mielőtt Briatore újabb változtatásokat hajt végre a teljesítmény és a következetesség érdekében.

Vámosi Péter

Recent Posts

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

32 perc ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

1 óra ago

Ha Horner a Ferrarinál köt ki, Hamilton lelép az olaszoktól?

Miután a héten a Red Bull váratlanul kirúgta első, és eddig egyetlen csapatfőnökét, Christian Hornert,…

2 óra ago

Szoros csata Donington Parkban: Razgatlıoğlué a pole, a Bimota ismét az első sorban

A Superbike-világbajnokság Superpole-ja igazi tűzijátékot hozott. Razgatlıoğlu végül megszerezte a pole pozíciót, de nem volt…

4 óra ago

Marc Márquez az élen a trükkös körülmények között, de Zarco sem adta könnyen

Izgalmas időmérőt láthattunk a MotoGP mezőnyétől, ahol a vizes pályán Marc Márquez dominált, ám Zarco…

5 óra ago

„Egy ilyen küzdelemben egyiküknek be kell hódolnia” – és az nem Márquez lesz

A MotoGP éllovasa, Marc Márquez a hétvégén a Sachsenringen tehet tanúbizonyságot verhetetlenségéről. Stefan Bradl szerint…

6 óra ago