F1

Miért nem merné bevállalni Lando Norris az Indy 500-at? És Piastri?

Lando Norris és Oscar Piastri őszintén beszéltek arról, miért nem vállalnák az Indy 500-at – még a tripla korona kedvéért sem.

Vasárnap a Monacói Nagydíjjal egy napon került megrendezésre az Indy 500, mely a Monacói Nagydíjhoz hasonlóan részét képezi a „triple crownnak”, avagy „tripla koronának”.

Ez a tripla versenyt a motorsport történetében eddig csak Graham Hillnek siketült meghódítania. Sőt olyan versenyző is mindössze kettő van, akinek a háromból kettő sikerült: Fernando Alonsónak egy Indy 500, Juan Pablo Montoyának pedig egy Le Mans-i győzelem hiányzik hozzá.

A hónap elején a Miami Nagydíjon az ESPN-nek nyilatkozva az F1-es bajnoki címre pályázó Norris – aki azóta vasárnap szerzett egy monacói győzelmet – szinte teljesen kizárta, hogy Alonsót utánozza a jövőben és aktív F1-es pályafutása idején Indy 500-on is induljon.

Norris lelkes nézője az eseménynek, de tart tőle, hogy az esetleges indulása balesettel végződne. És még ha egy évben nem is egy időpontban rendeznék a monacói versenyt és az Indy 500-at, egy esetleges Indy-sérülés az F1-es szezonjára is kihatna.

„Nagyon tisztelem ezeket a srácokat, mert ez olyasmi, amit én soha nem fogok megtenni” – mondta. „Egyszerűen nem érdekel.”

„Sok srácot ismerek, akik kint vannak [IndyCarban versenyezni], nyilvánvalóan a McLarennél lévő srácokat, de a többieket is, akikkel szinte együtt nőttem fel. Nagyon tisztelem őket. Félelmetes dolog.”

„Imádom nézni, évek óta nézem. A legjobbakat kívánom nekik. Szeretném, ha a McLaren kerülne ki győztesen, de semmi több.”

„Még sosem mentem oválon, szóval nem tudom, mire számíthatnék. Gyorsan mennek. Semmit nem tudok elvitatni attól a ténytől, hogy ők többet kockáztatnak, mint mi, különösen ezen a versenyen.”

„Néhány ottani baleset hatalmas volt. Sokan megsérültek. Sokat kockáztatnak. Az életüket kockáztatják. Mi is másképp kockáztatjuk a sajátunkat, de ez a verseny egy másik liga.”

Arra a kérdésre, hogy azért a távolabbi jövőben egyszer nekiveselkedne-e, így felelt: „Soha nem lehet tudni. Talán megpróbálom. Online már mentem oválokon és imádom, de ott nincs félelem. Talán ezért szeretem!”

Oscar Piastri egyetért csapattársával, ő is úgy látja, hogy ez a verseny nem jöhet szóba számára.

Rámutatott, hogy az átlagsebesség Indianapolisban meghaladja egy F1-es autó végsebességét, ezért a falnak ütközés következményei sokkal nagyobbak legyenek.

Norris és Piastri egyetértenek abban, hogy az Indy 500 kockázatosabb, mint a 24 F1-es verseny közül bármelyik.

„Először is, az álmom és a célom mindig is az volt, hogy az F1-ben versenyezzek. De emellett azok a srácok őrültek!” – mondta Piastri.

„Számomra ott a sebesség, a falak olyan közel vannak, hogy nagyon kell bíznod a körülötted lévő emberekben.”

„Egy F1-es autóval balesetezni olyan sebességgel, ahogy mi megyünk, fájdalmas. Az ő átlagsebességük alapvetően 20 mérfölddel [32 km] gyorsabb, mint a mi végsebességünk. Nem az a kérdés, hogy fájni fog-e, hanem az, hogy mennyire fog fájni.

„Nagyon elégedett vagyok az F1-es autómmal, az F1-es pályáimmal. Nagyon boldog vagyok, hogy az Indy 500-at nézhetem.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

1 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

2 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

3 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

4 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

5 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

6 óra ago