Categories: F1

Már a harmadik afrikai ország jelentkezett be, hogy Forma-1-et rendeznének

A Forma-1 Afrikába történő visszatérésének reménye hamarosan megerősödhet, amennyiben Marokkóban zöld utat kap egy 1,2 milliárd dolláros projekt, állítja exkluzív információk alapján a RacingNews365.

Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali a Monacói Nagydíj hétvégéjén kijelentette, hogy három afrikai országgal áll tárgyalásban annak érdekében, hogy véget vessenek a sportág 32 éve tartó várakozásának egy futam megrendezésére a kontinensen. Ugyan mindezt fenntartásokkal kezeli, mondván, hogy „nagyon rövid távon” nem számít eredményre.

Dél-Afrika már régóta szóra került, de a bürokrácia és a pénzügyi problémák megnehezítették a visszatérés lehetőségét Kyalamiba. A Johannesburgtól északra fekvő pályán utoljára 1993-ban száguldozott a királykategória.

Tavaly év végén Paul Kagame, Ruanda elnöke az FIA fővárosában, Kigaliban tartott díjátadón jelentette be, hogy országa hivatalos pályázatot ad be.

Most kiderült, hogy Marokkó is készen áll arra, hogy beszálljon ebbe a versenybe. A tervükben egy stratégiai fontosságú projekt áll, amely a tengerparti Tanger városától 20 kilométerre délre található. A projekt magában foglal egy F1, WEC és MotoGP futamok megrendezésére alkalmas Grade 1-es osztályú pályát. Továbbá egy vidámparkot, egy bevásárlóközpontot, szállodákat és kikötőt. A becslések szerint 10 000 munkahelyet teremthetne. A projekt terve itt látható.

Jelenleg 800 millió dolláros magánbefektetést gründoltak össze. A reményeik szerint a fennmaradó összeg is megérkezik, ha Marokkóban a legmagasabb szintű jóváhagyás megtörténik. A projekt teljes tervezetét e hónap elején mutatták be.

Az F1-nek nagy vonzerőt jelent, hogy Tanger könnyen megközelíthető Európából. A Tanger Med ipari kikötője, amely Tangertől 45 kilométerre északkeletre található, a spanyolországi Algeciras kikötőjéből rövid utazással elérhető. Ez lehetővé teszi a csapatoknak, hogy a paddockban építsék fel motorhome-jaikat, ahelyett, hogy egy nagydíjhétvégén ideiglenes építményekből dolgoznának.

A projekt mögött a McLaren és a Lotus korábbi csapatfőnöke, Eric Boullier áll, aki a Francia Nagydíj ügyvezető igazgatója is volt az utolsó három évben, amíg a verseny 2018 és 2022 között a száguldó cirkusz naptárában szerepelt.

Boullier, akivel 2023 decemberében vették fel a kapcsolatot, hogy felmérje annak lehetőségét, hogy Marokkó adjon otthont a Forma-1-nek, bevallotta, hogy a projekt „távoli lehetőség”, de nincs kétsége afelől, hogy ha létrejönne, akkor megvalósulna az F1 azon törekvése, hogy miképp kellene egy futamot Afrikában újra bevezetni. Boullier, exkluzív ennyit mondott erről a weboldalnak:

„Akkoriban még a Francia Nagydíj miatti csapatom volt velem. Szóval elmentünk oda, hogy egy megvalósíthatósági tanulmányt készítsünk, hogy felmérjük egy Forma-1-es futam lehetőségeit egy nap Marokkóban. Úgy láttuk, hogy az általuk kiválasztott helyszín minden kritériumnak megfelel, és onnantól kezdve felépítettük a projektet. Ez egy elég nagy beruházás. Ez egy mini-Abu Dhabi, ha szabad így fogalmazzak. Cél egy teljesen független ökoszisztéma létrehozása, amely nyilvánvalóan a turizmusra épül. Hatalmas hatással lesz a régióra, Tangerstől délre fekszik, így a további szállodák és a repülőtér mind 15 kilométeren belül vannak. Ez egy stratégiai projekt az országnak, egy nagyon komoly terv, amelyet a legmagasabb szinten kell jóváhagyni. Ha ezt megkapjuk, akkor az F1-nek is minden szempontból meg fog felelni, amit Afrikában el akar érni. Lenne értelme, hogy ott tartsuk a Forma-1-et, az év csúcspontjává téve, de egy olyan ökoszisztémával, amelyet úgy hoztak létre, hogy egész évben fenntartható legyen.”

Amennyiben az engedélyt megadják, Boullier hozzátette, hogy két további nagy akadály következne:

„Le kell zárniuk a pénzügyi modellt, és meg kell szerezniük a teljes támogatást. Amint ez megtörtént, akkor felvennénk a kapcsolatot Stefanóval, hogy megpróbáljunk üzletet kötni a Forma-1-gyel, mert ők Afrikát akarják, és Afrikának ott kell lennie az F1-ben. Ez jól illeszkedik a mi elképzelésünkhöz, de még hosszú út áll előttünk.”

A pálya elrendezésének koncepciója már kész, bár Boullier elismeri, hogy egy elismert pályaépítésszel kell együtt dolgozni, mivel „van pár speciális kérés az FIA részéről”. Ebben a szakaszban egy lehetséges Marokkói Nagydíj a házigazdai versengésben Dél-Afrika és Ruanda mögött kullog, Boullier azonban nem kételkedik abban, hogy a készülő pálya „jobban illeszkedne”, mint a másik két fél bármelyike. A francia azonban természetesen óvatos, ezért így zárt:

„Amint megkapjuk az engedélyt, akkor kezdhetünk el valójában izgulni. De a legmagasabb szintű jóváhagyás nélkül nincs projekt, és csak papíron marad.”

Boullier arra számít, hogy amint zöld utat kap, akkor az építkezés nagy része, és különösen az F1-es pálya három éven belül elkészülhet.

Vámosi Péter

Recent Posts

A csapatmunkának köszönheti élete eddigi legjobb helyezését Hadjar

Hektikus monacói hétvégén van túl Isack Hadjar, aki borzalmas kezdés után, élete legjobb eredményét érte…

9 óra ago

Átesett a műtéten Ogura, akinek a szemei előtt már Aragónia lebeg

Ai Ogura sikeres műtéten esett át a Brit Nagydíjat követően, és már a folytatásra koncentrál.…

10 óra ago

Bejelentette Jorge Martín, hogy távozni akar az Apriliától!

Hivatalosan megerősítette Jorge Martín, hogy nem tervezi kitölteni a két éves szerződését az Apriliánál. Ahogyan…

11 óra ago

„A legrosszabb sportesemény, amit valaha láttam” – NFL-sztár ekézte a Monacói Nagydíjat

Az egykori profi NFL játékos, Darius Butler kritikával illette az F1-es Monacói Nagydíjat, és a…

12 óra ago

Az FIA képes akár még idén újra durván belenyúlni a szabályokba, ha…

Nikolas Tombazis az FIA részéről nem zárja ki, hogy 2025-ben még szigorúbb korlátozásokat vezetnek be…

13 óra ago

Súlyos tesztbalesetet szenvedett Luca Marini

A Hondával a suzukai 8 órás versenyre tesztelve bukott Luca Marini, ahol súlyos sérüléseket szenvedett,…

15 óra ago