Fotó: LAT Images / Mercedes-Benz AG
Idén először maradt pont nélkül mind Russell, mind pedig a Mercedes csapata, ráadásul pont Monacóban. Az idei viadal sem okozott túl sok izgalmat, a szabályváltoztatás ellenére sem. Emiatt pedig Russell komolyan változtatna a Nagydíjon.
Idénre az FIA az izgalmak fokozása érdekében bevezette a kötelező két kiállásos szabályt, amely nagyobb pálya izgalmakat nem okozott, inkább komolyabb stratégiai, feltartósdi kavarodást eredményezett.
Ennek negatív elszenvedője volt George Russell, aki az előzés érdekében szabályszegésre adta fejét inkább, aminek természetesen komoly büntetés lett a vége.
Ennek ellenére is lemaradt volna a pontszerzésről, miután a Q2-ben leállt az autója, és a rossz kvalifikáció után a csapat a lehető legrosszabb taktikát választotta a két kiállásra.
Így nem csoda, hogy a brit komolyan változtatna a futamon.
„Az egyértelmű, hogy komolyan át kell gondolnunk, hogy mi lehet a megoldás itt Monacóban. Hálás vagyok azért, hogy idénre megpróbáltunk valamit a kötelező két kiállással, de ez nem vált be. Valamennyi pilóta számára a hétvége legüdítőbb pillanat az időmérő. Ez elfogadható? Nem is kellene itt versenyt rendezni, inkább csak egy amolyan időmérős futamot. Egyet szombaton, egyet pedig vasárnap. Az, aki megszerzi a „pole-t”, az kap egy kis trófeát meg néhány pontot, majd pedig vasárnap még több pontért menne a küzdelem.” – vázolta fel az érdekes ötletét Russell.
„Ez az, amit a legjobban szeretünk és mindenki ezt szereti nézni a leginkább. A többi, itt jelen lévő emberek 99%-a pedig csak úgyis pezsgőt kortyolgat a jachtján, őket meg nem érdekli ez.” – tette hozzá.
Hektikus monacói hétvégén van túl Isack Hadjar, aki borzalmas kezdés után, élete legjobb eredményét érte…
Ai Ogura sikeres műtéten esett át a Brit Nagydíjat követően, és már a folytatásra koncentrál.…
Hivatalosan megerősítette Jorge Martín, hogy nem tervezi kitölteni a két éves szerződését az Apriliánál. Ahogyan…
Az egykori profi NFL játékos, Darius Butler kritikával illette az F1-es Monacói Nagydíjat, és a…
Nikolas Tombazis az FIA részéről nem zárja ki, hogy 2025-ben még szigorúbb korlátozásokat vezetnek be…
A Hondával a suzukai 8 órás versenyre tesztelve bukott Luca Marini, ahol súlyos sérüléseket szenvedett,…