Fotó: Mark Thompson / Getty Images)/ Red Bull Content Pool
Továbbra is csak egyversenyzős csapatként működik a Red Bull, hiszen amíg Verstappen harcban van a bajnoki címért, addig Tsunodának a pontszerzés is nehezen jön össze.
Gyakorlatilag tavaly tavasz óta küzd ezzel a problémával a Red Bull, hogy Verstappenen kívül nemhogy a dobogó, de a pontszerzés is nehezen jön össze. Ebbe bukott bele év végén Pérez is, illetve emiatt váltotta le két futam után Lawsont a Red Bull, és cserélte meg Tsunodával.
Azonban a japán sem tudja hozni az elvárt eredményeket, így már az ő jövőjével kapcsolatban is kérdések merültek fel. Emiatt pedig már arról találgatnak sokan, hogy hogyan tovább.
Az egykori F1-es Nelson Piquet Jr. pedig erre választ adott és egy meglepő, de logikus nevet dobott be a kalapba.
„Hadjarnak remek éve van. Szerintem jövőre már ő fog ülni Max mellett, ami egy őrült dolog lenne.” – fogalmazott a brazil.
Nincs olyan Forma-1-mentes péntek, melyen kikapcsolódás nélkül hagynánk titeket, így ma is hoztunk egy pénteki…
Az örökifjú Fernando Alonso sem marad ki a sorból, sorozat készült a pályafutásáról, ami még…
"Valószínűtlen” az, hogy Sebastian Vettel hamarosan átveszi Dr. Helmut Marko helyét a Red Bullnál. A…
Csak egy átlagos csütörtöki nap az irodában: az Audi frissített Q3-as modelljének gyártásindítási ünnepségén vettem…
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel elmondta, hogy soha nem bánta meg a Ferrarihoz való átigazolását.…
Marc Márquez jelenlegi hegemóniája a MotoGP-ben nemcsak a több mint 80 pontos előnyében tükröződik a…