Fotó: Williams Racing
Drága estéje volt Alexander Albonnak, miután meghívta vacsorára George Russellt.
A Monacói Nagydíjon a középcsapatok különböző taktikával próbálkoztak. A Racing Bulls a Williams úgy próbált meg erős pontszerző helyeken maradni, hogy egyik pilótájukkal feltartották a mezőnyt, hogy csapattársuk egy boxkiállásnyi távolságban legyen. Így járt pórul George Russell, aki a futam nagyrészén Alex Albon autóját nézte. A mercedeses azonban egyszer csak megunta, és az alagútból kijövet átvágta a sikánt. Ezzel egy áthajtásos büntetést kapott, amivel a pontszerzési esélyeinek lőttek. Russell csalódott volt, de a gyenge futamának értékelését inkább elpoénkodta. A futam utáni Instagram posztjában „felszólíotta” Albont, hogy jön neki egy vacsorával. Ezt a thai pilóta meg is tette.
A Spanyol Nagydíj előtt a Williams versenyzője elárulta, mit kért a barátja. A Mercedes háromszoros futamgyőztese homártésztát kért az étteremben, amit Albon fizetett ki.
„A legdrágább dolgot rendelte az étlapon. Valójában tényleg ezt tette! Egy homártésztát, de a desszertet legalább kihagyta, így valahogy kiegyenlítődött. De, jó volt, nagyon jó volt. Szórakoztató este volt.” – mondta nevetve Albon.
Azt a bajnokság jelenlegi nyolcadik helyezettje nem árulta el, hogy mennyibe került a kajálás, de azt igen, hogy ő állta.
„Fizettem, igen. Fizetnem kellett, igen. Úgy értem, szánalmas volt az a verseny, és el sem tudom képzelni… Nekünk is volt benne valami szerepünk, így legalább úgy éreztük, hogy van valami, mert nyilvánvalóan a többieknek kicsit rosszabb volt.” – értékelt a thai versenyző.
A médianapon megkérdezték Albontól, hogy az ilyen kis időtöltésnél mennyi szó esik a versenyről, amire azt mondta, nem túlzottan.
„Őszintén szólva nagyon kevés szó esik a versenyzésről. Azt hiszem, a versenyzésről nem sok szó esik a magánéletünkben. Szóval igen, de nem túl sokat. Azért beszélünk róla.” – válaszolta.
Charles Leclerc elmondta a véleményét a spanyolországi biztonsági autós fázis újraindításakor, amikor Max Verstappen-nel ütköztek.…
Unalmasan kezdődött, majd a végén egy káosz "sprintversennyel" ért véget a Spanyol Nagydíj, amit Oscar…
Verschoor győzött a barcelonai F2-es sprintversenyen, Lindblad pedig megszerezte első F2-es főfutam-győzelmét. Richard Verschoor okos…
Ivan Domingues megszerezte első Formula 3-as sikerét szombaton, Câmara pedig harmadik győzelmét aratta vasárnap. Felejthetetlen…
Nico Rosberg azt tanácsolja Lando Norrisnak, hogy keressen egy pszichológust, miután a 2016-os F1-es világbajnok…
Günther Steiner tűnt fel a MotoGP paddockjában a múlt hétvégi Brit Nagydíjon, és úgy néz…