Categories: F1

Piastri az élen a viszonylag eseménytelen FP3-on

Oscar Piastri volt a leggyorsabb a Spanyol Nagydíj harmadik szabadedzésén, a kvalifikáció előtt.

A versenyzők nem siették el a programot. 9 perc telt el, mire az első delikvens, Franco Colapinto pályára hajtott.

10-12 perc is eltelt az egyórás gyakorlásból mire elkezdtek körözni a versenyzők.

Lando Norris az első gyorskörével az élre állt, bár ekkor még a többi élmenőndj nem volt mért köre. Ezt követően Carlos Sainz vette át a vezetést, majd Charles Leclerc.

Féltávhoz közeledve Russell állt az élen, miközben Max Verstappen taladáshiányra panaszkodott, Oscar Piastri pedig arra, hogy mintha lenne valami oda nem illő a lábánál, a pedáloknál. Az ausztrál vissza is tért a boxba és kiszállt az autóból, hogy felderíthessék a probléma okát.

16,5 perccel a vége előtt Verstappen vette át az első helyet, Norris pedig a pályán kívülre látogatott, szerencséjére azonban aszfalton maradt, így nagy probléma nem történt.

11 perc volt csak hátra, mikor előbb Norris, majd Piastri állt az élre. Ő is zárt az élen, Norris és Leclerc előtt.

Végeredmény:

# Versenyző Csapat Köridő Diff. Körök
1 Oscar Piastri McLaren 1:12.387 14
2 Lando Norris McLaren 1:12.913 +0.526 18
3 Charles Leclerc Ferrari 1:13.130 +0.743 17
4 George Russell Mercedes 1:13.139 +0.752 18
5 Max Verstappen Red Bull Racing 1:13.375 +0.988 14
6 Isack Hadjar Racing Bulls 1:13.382 +0.995 17
7 Andrea Kimi Antonelli Mercedes 1:13.405 +1.018 12
8 Fernando Alonso Aston Martin 1:13.414 +1.027 17
9 Lewis Hamilton Ferrari 1:13.527 +1.140 17
10 Liam Lawson Racing Bulls 1:13.637 +1.250 18
11 Gabriel Bortoleto Sauber 1:13.722 +1.335 19
12 Nico Hülkenberg Sauber 1:13.733 +1.346 18
13 Carlos Sainz Williams 1:13.758 +1.371 16
14 Yuki Tsunoda Red Bull Racing 1:13.892 +1.505 13
15 Lance Stroll Aston Martin 1:13.904 +1.517 20
16 Pierre Gasly Alpine 1:13.954 +1.567 20
17 Franco Colapinto Alpine 1:14.085 +1.698 23
18 Esteban Ocon Haas 1:14.138 +1.751 14
19 Alexander Albon Williams 1:14.289 +1.902 5
20 Oliver Bearman Haas 1:14.460 +2.073 12

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Sajtóhír: A Red Bull már döntött Tsunoda utódjáról

Yuki Tsunoda számára katasztrofálisan zárult a spanyol időmérő, ahol a csont utolsó lett. A japán…

4 óra ago

F1 pontverseny: Verstappen lemaradt, új név a pontszerzők között!

A Spanyol Nagydíjon kettős győzelmet aratott a McLaren, ezzel 197 pont az előnyük a konstruktőri…

5 óra ago

Leclerc elárulta hogy érintette, hogy Verstappen váratlanul érintette

Charles Leclerc elmondta a véleményét a spanyolországi biztonsági autós fázis újraindításakor, amikor Max Verstappen-nel ütköztek.…

6 óra ago

Piastri nyert, Verstappen pedig dühöng, miután egy taktikai malőr után még büntetést is kapott

Unalmasan kezdődött, majd a végén egy káosz "sprintversennyel" ért véget a Spanyol Nagydíj, amit Oscar…

7 óra ago

F2: Verschoor és Lindblad ünnepelhetett Barcelonában

Verschoor győzött a barcelonai F2-es sprintversenyen, Lindblad pedig megszerezte első F2-es főfutam-győzelmét. Richard Verschoor okos…

8 óra ago

F3: Portugál és brazil győzelem született Spanyolországban!

Ivan Domingues megszerezte első Formula 3-as sikerét szombaton, Câmara pedig harmadik győzelmét aratta vasárnap. Felejthetetlen…

9 óra ago