Categories: F1

Az FIA elnöke beadja a derekát a túl sokat kritizált szabályok miatt?

Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke nemrég megemlítette, elgondolkodik azon, hogy finomítsa a sokat kritizált új irányelvet.

A Nemzetközi Sportkódex B függeléke az év elején esett át ráncfelvarráson. Az említett szabályrészbe bekerült egy olyan szekció, amiben az autósportban szereplők lehetséges büntetését említik meg, ha megszegik a szigorított irányelveket.

A testület negatív színben feltüntetése, a káromkodás, továbbá a sport hírnevének csorbítása a legextrémebb esetekben pontlevonást és egy hónapos eltiltást is vonhat maga után. 

Max Verstappen nem értett egyet azzal a büntetéssel, amit Jeddah-ban kapott, és a verseny után az új direktíva miatt nem akarta részletesen kifejteni a véleményét. A holland pilóta többször hangoztatta, hogy nem akar bajba kerülni, így inkább csendben marad, mert manapság a nyílt kritika sem megengedett.

Heves viták alakultak ki az F1-es közösségben az eset után, így tegnap este az FIA elnöke a következőket írta Instagram-oldalára:

,,A hét FIA-világbajnokságunk versenyzőitől érkező konstruktív visszajelzéseket követően, fontolóra veszem a B függelék finomhangolását. Korábbi raliversenyzőként jobban értem az általuk kért követelményeket, mint a többiek. A B függelék a Nemzetközi Sportkódex kulcsfontosságú része, és központi szerepet játszik abban, hogy a sportágakat a családunk minden tagja számára elérhetővé tegyük. Az emberek hozzák a szabályokat, és ők képesek jobbá tenni azokat. A folyamatos fejlődés elve mindig is közel állt hozzám, és ez áll minden tevékenységünk központjában az FIA-nál”

Csonka Nikolett

Recent Posts

Egy „seggfej” hiányzik Toto Wolffnak

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…

30 perc ago

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

10 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

11 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

12 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

14 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

16 óra ago