Fotó: Mark Thompson / Getty Images / Red Bull Content Pool
A Forma-1 jelenkori legnagyobb sztárja Max Verstappen egy interjú kedvéért elmondta, hogy ő kiket sorol az öt legnagyobb F1-es versenyző közé.
A négyszeres holland világbajnok sorra döntögette a rekordokat az elmúlt években, így már sokan őt is a sportág nagyjai közé sorolják. Ezt talán a Verstappent a legkevésbé kedvelők is elismerik.
Szinte valamennyi statisztikai mutatóban már csak a két hétszeres bajnok, Michael Schumacher és Lewis Hamilton áll előtte. Így nem meglepő, hogy amikor az ötös listáját kellett összeállítania, e két versenyző helyet kapott rajta.
Míg a további három név Ayrton Senna, Fernando Alonso és Juan Manuel Fangio voltak.
Senna neve sem meglepetés, a legtöbb pilótánál szintén ott van a legjobbak között. Ám Alonso és Fangio viszonylag ritkábban. A spanyol talán azért, mert a karrierje és a benne rejlő potenciál nem teljesedett ki, amit tükröz a két bajnoki címe is.
Míg Fangio az öt bajnoki sikerével a legjobbak között van, de az ő neve azért merülhet fel ritkábban, mivel ő még a kezdetek kezdetén versenyzett.
A Red Bull versenyzője szándékosan nem akarta magát belerakni ebbe a listába, ahol olyan nevek maradtak ki, mint Alain Prost vagy Sebastian Vettel.
Túl van az első Olasz Nagydíján Ferrari versenyzőként Lewis Hamilton. A brit ugyan még továbbra…
A McLaren az Olasz Nagydíjon nem a várt dominanciával, hanem újabb vitatott csapatutasítással került a…
A Circuit Zolder pályára visszatérő Goodyear FIA ETRC az első a dupla versenyhétvégéből Le Mans…
A jövőbeli Audi F1 Team és az adidas többéves együttműködést jelentett be, amelynek keretében a…
A Stellantis és a Ferrari elnöke, John Elkann vállalta, hogy egy évig közösségi szolgálatot végez…
Az Olasz Nagydíj a 2025-ös Forma-1-es szezon egyik legkevésbé eseménydús futama volt az utolsó körökig.…