F1

Ugyan jövőre nem lesz Imolában verseny, egyszer még visszatérnek

A népszerű Imola ugyan kimaradt a jövő évi versenynaptárból, de jelezték, hogy a történetük közel sem ért véget.

Június tizedikén, magyar idő szerint reggel hétkor A Forma-1 megerősítette a jövő évi naptárát. Az elmúlt évekhez képest jelentősen átalakult, és egy hiányzó is lesz 2026-ban. Az az egy kimaradó Imola lesz, amely a madridi új pályának köszönhetően nem lesz részese a szezonnak. Már egy ideje arról szóltak a hírek, hogy Imola az új helyszínek kárára kerülhet ki a naptárból, ha pedig maradni szeretnének, akkor egy rotációs rendezésben kellett volna valamelyik pályával. Ez nem sikerült, és jövőre csak egy olasz verseny lesz, Monzában.

Imola 2020-ban tért vissza az F1-be a koronavírus által megcsonkított évben, és egészen 2025-ig tagja volt a versenynaptárának, de egyszer, 2023-ban a térségbeli esőzések miatt azonban elmaradt a futam. Akkor abban bíztak, hogy a kiesett futam miatt, egy évvel meg tudják hosszabbítani a már meglévő szerződést, viszont ez nem sikerült.

Marco Panieri, Imola polgármestere egy közleményben reagált a döntésre, melyben kifejezte szomorúságát:

„Bejelentették a 2026-os szezonra vonatkozó Forma-1-es nagydíjak ideiglenes naptárát, amelyből Imola kikerül. Ez egy olyan hír, amelyről tudtunk. Érthető módon csalódottságot és keserűséget generál, hiszen az elmúlt években területünk bebizonyította, hogy képes egy rendkívüli eseményt rekordszámú résztvevővel megrendezni. Az Imolában rendezett nagydíj az egyik legkedveltebb és legelismertebb volt a szurkolók és a versenyzők körében. Egyedisége nyilvánvaló volt: a pályán zajló verseny és a terület varázsának ötvözése, egy történelmi központból kiindulva, amelyet meg kell élni.”

Viszont Imola ezt nem hagyná annyiban. Kijelentették, hogy szeretnének még visszatérni:

„Azonban szeretnénk nagyon egyértelműek lenni: ez a hír nem a történet végét jelenti. Mindig is tisztában voltunk a naptár összetettségével, amely a kezdetektől fogva bonyolult volt. A 2021-ben aláírt szerződés, amelyet akkor sokan megvalósíthatatlannak tartottak, 2025-ig a nagydíj stabilan visszatért. Emilia Romagna régió és Imola város önkormányzata, a kezdeményezés támogatói között, mindent megtett, amit csak lehetett. Többször is hangsúlyoztuk a kérdés fontosságát és stratégiai jellegét az összes érintett szereplőnek, átláthatósággal, egyértelműséggel és az intézményi együttműködés teljes körű rendelkezésre állásával.”

Silló Barnabás

Recent Posts

Elég bizarr: mit keres egy faláb a dobogón? Bezzecchi elárulta az okot

Marco Bezzecchi elárulta, miért ünnepelte sikereit egy falábbal a szombati a MotoGP San Marinó-i Nagydíján.…

6 óra ago

Wolff elmondta, miért más ma a McLaren belső küzdelme, mint a Mercedesé volt

Hosszú évek óta először fordul elő a Forma-1-ben, hogy két csapattárs küzd a világbajnoki címért.…

8 óra ago

Daniel Ricciardo feltehetően visszatér az F1-es paddockba

A Red Bull csapatfőnöke, Laurent Mekies utalt rá, hogy Daniel Ricciardo jövőre visszatérhet a Forma-1-es…

10 óra ago

Bezzecchi alaposan megszorongatta Marc Márquezt a misanói győzelemért

Marco Bezzecchi sokáig vezette a rengeteg bukást hozó misanói versenyt, de Marc Márquez újabb győzelmet…

11 óra ago

Megvan a licensz Verstappennek, irány a 24 órás

Max Verstappen megkapta a DMSB A engedélyt, amely lehetővé teszi számára a GT3-as autók vezetését…

12 óra ago

Elárulta Steiner, hogy miért választotta a MotoGP-t

Nyomós indok miatt inkább a MotoGP-t választotta Günther Steiner. A múlt heti Katalán Nagydíjon lett…

14 óra ago