F1

Leclerc kész elhagyni a Ferrarit a sikerek érdekében

Idén sem túl bíztató a Ferrari, aminek eredménye akár az lehet, hogy Charles Leclerc leléphet.

Hiába volt erős szezonja tavaly az olaszoknak, hiába harcoltak a konstruktőri bajnokságért, idén az eddig eltelt futamokon messze állnak attól a teljesítménytől. 2025-re érkezett Lewis Hamilton Leclerc mellé, ami a történelem egyik legizgalmasabb párosítása lett, de a sikereket egyik pilóta sem tudja hozni. A kínai sprintfutamon Hamilton bezsebelt egy győzelmet, viszont azonkívül semmilyen dobogót nem tud felmutatni. Leclerc szezonja sem túl veretes, a monacói próbál kapaszkodni a három dobogójával. Viszont nála is ketyeg az óra, hiszen idén már huszonnyolc éves lesz és bajnoki címre esélyes autó még nem volt alatta. 2022-ben a Ferrari nagyon erősen kezdett és komoly kihívóvá váltak, csak aztán visszaestek. Leclerc a hírek szerint nem akar örökké várni, és ha távozni kell a siker érdekében, kész megtenni.

A Motorsport Italia munkatársa, Roberto Chinchero megjegyezte, Leclerc nagyon szereti a Ferrarit, elérte álmát, hogy az ikonikus márkánál versenyezzen, és semmit sem szeretne jobban, mint egy bajnoki címet szállítani Maranellóba. Csak tudja, hogy nem várhat örökké. Nico Rosberg az egyetlen pilóta a huszonegyedik században, aki harmincéves kora felett nyerte meg első bajnoki címét. A BBC Sport szerint Leclerc szerződésében található egy kilépési záradék, amely 2026-ban lép életbe. Chinchero utalt rá, hogy aktiválhatja azt, hogy kiszabaduljon az olaszoktól, ha a jövő évi autó nem felel meg az elvárásoknak.

„Ez az egyik a sok felelősség közül, amit a Ferrari 2026-ban viselni fog. A 2026-os autó sok mindent eldönt a Ferrari jövőjét illetően. Többek között azt is, hogy Leclerc Maranellóban marad-e. Ha az autó versenyképes lesz, szerintem nem lesz oka Leclercnek csapatot váltani. Leclerc szereti a Ferrarit. De ez aranybörtönné válhat. Megvalósította álmát, hogy a Ferrari Forma-1-es pilótája legyen, világhírnévre tett szert, nagyon gazdag lett, de látja, hogy mások nyernek. Egy idő után ez frusztrált lesz ettől, mert ha az autó nem megy jól, minden összeomlik.” – mondta Chinchero.

Leclerc a Ferrarinál eddig nyolc győzelmet, negyvenhat dobogót és huszonegy pole pozíciót szerzett. Az idei kampányban kilencvennégy ponttal az ötödik helyen áll, kilencvenkettő ponttal lemaradva bajnokság éllovasától, Oscar Piastritól. Ha a tavalyihoz hasonló feljavulást tud produkálni a Scuderia, akkor nagyon erős zárkózással felérhet rá.

Silló Barnabás

Recent Posts

Verstappen Senna legendás idézetét használja védekezésként az FIA versenybírói előtt

Max Verstappen nevetve bevallotta, hogy Ayrton Senna ismert szavait használta védekezésként a versenybírók előtt. A…

49 perc ago

Bejelentette a névadó szponzorát 2026-ra az Audi F1, akár a zsebedben is lapulhat!

Az Audi F1 csapata bejelentette együttműködését a Revolut-tal, egy brit székhelyű pénzügyi technológiai vállalattal, amely…

3 óra ago

A HRC felállása módosult a magyarországi hétvége után

A Honda Racing Corporation erős trióval készült az idei Suzuka 8 órás versenyre, ám a…

5 óra ago

Bottas már aláírt 2026-ra, csak a bejelentésre várunk?

Valtteri Bottas lesz az új Cadillac F1 Team első leigazolt versenyzője. Erről a GPblog szerzett…

7 óra ago

Már túl a félmilliárd dolláros bevételen az F1 film

Már egy hónap is eltelt, hogy a mozikban bemutatták a Brad Pitt által fémjelzett F1…

9 óra ago

Ennyi ideig még biztosan a Red Bull csapat tagja marad Verstappen

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko megerősítette, hogy Max Verstappen a 2026-os Forma-1-es idényben is…

11 óra ago