F1

Russell büntetőpontot érő manőverrel viccelődik, Verstappent pedig bosszantja a világ

George Russell megszerezte a pole pozíciót a vasárnapi Kanadai Nagydíjra. Mellőle a négyszeres világbajnok Max Verstappen várja majd a rajtot. A helyzet pikantériája, hogy egyrészt a két versenyző azért nem mondható puszipajztásoknak – tavaly év végén volt is némi csörtéjük –, továbbá Verstappen mindössze egy büntatőpontra van az egy versenyes eltiltástól.

Russell a kvalifikáció után utalt arra agresszív taktikát fog alkalmazni riválisával szemben, ám ezt nem a legelegánsabb módon tette.

Mikor arról kérdezték, mit szól hozzá, hogy Verstappen indul majd mellőle a második helyről, így felelt:

„Barátok vagyunk, minden rendben. Van még pár (büntető)pontom a licenszemben, amivel játszhatok. Majd meglátjuk” – mondta nevetve a Sky Sportsnak.

Russell ezzel arra célzott, hogy neki jelenleg nincs annyi büntetőpontja, hogy eltiltástól kellene tartania, így akár olyan manővert is bevállalhat, ami miatt aztán büntetőpontot kap. Minden bizonnyal csak viccnek szánta, hiszen a büntető pontok mellé általában időbüntatés is jár, ami helyezésekbe kerülhet a versenyen, és azt bizonyára nem szeretné.

 A kvalifikáció után a holland versenyzőt a büntetőpontjairól kérdezték, mire ő gyerekesnek nevezte ezeket a beszélgetéseket.

„Nem akarom ezt többet hallani. Nagyon felbosszant. Úgy értem, csütörtökön is erről beszéltek – ez olyan időpazarlás. Nagyon gyerekes. Ezért nem is akarok túl sokat mondani. Nagyon bosszantó ez a világ, amelyben élünk” – mondta a Sky Sportsnak.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

F2-es versenyzőt igazolhat a Cadillac az F1-be?

Az Aston Martin által támogatott Jak Crawford mindent megtesz azért, hogy 2026-ban bemutatkozhasson a Forma-1-ben…

32 perc ago

Briatore belekeveredhetett az Epstein-botrányba, és Horner körül se tiszta minden

Flavio Briatore újfent a figyelem középpontjába került a Forma-1-ben, miután a média megint vizsgálatokat indított…

2 óra ago

Álomból valóság – Egy Formula Renault-kör a Hungaroringen

Mindig közhelynek tűnt számomra, hogy „merj nagyot álmodni”, mert az álom definíciója szerint már alapvetően…

3 óra ago

Magyar Nagydíj – Ideiglenes rendőrőrs működik Mogyoródon a Forma-1-es futam idején

Ideiglenes rendőrőrsöt működtet Mogyoródon a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj ideje alatt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság…

4 óra ago

Hungaroring emlékérem és forgalmi sor a 40. Magyar Nagydíj alkalmából – itt veheted meg!

A Magyar Pénzverő Zrt. sajtóközleménye: A 2025. évi HUNGARORING forgalmi sor 2025. augusztus 1. 8.00 órától…

6 óra ago

A Renault bejelentette új vezérigazgatóját a Magyar Nagydíj előtt

Az Alpine anyavállalata, a Renault a Forma-1 Magyar Nagydíj előtt bejelentette, hogy Francois Provostot nevezték…

8 óra ago