Fotó: Sebastian Kawka/Mercedes-Benz AG
Ölre ment egymással a két McLaren a Kanadai Nagydíj végén, ami egyikük nullázását eredményezte. Eközben George Russell megnyerte a versenyt, Verstappen pedig Mercedes-szendvicsben lett második, mivel Antonelli megszerezte a dobogó harmadik fokát.
Izgalmas felállással vette kezdetét a kanadai verseny. A pole pozíciót George Russell szerezte meg, mellőle pedig Max Verstappen várta a lámpák kialvását. A második sort Oscar Piastri és Andrea Kimi Antonelli foglalta el, mögöttük pedig Lewis Hamilton és Fernando Alonso, majd Lando Norris és Charles Leclerc következett. Franco Colapinto a számára fantasztikus 10. rajthelyet foglalta el, míg több versenyző rajtbüntetést kapott a kvalifikáció után: Liam Lawson késői motorcseréért 50 rajthelyes büntetést kapott, és Pierre Gasly autóján is módosítottak, így mindketten a boxutcából rajtoltak, a mezőny után. Yuki Tsunoda is büntetést kapott, így a 18. helyről rajtolt.
A rajtot követően Russell behúzott Verstappen elé, míg Antonelli hamarosan át is vette a harmadik helyet Piastritól, és Colapinto is megelőzte Alexander Albont, amely után Albon kénytelen volt átvágtatni a füvön, és nem veszélytelenül tért vissza a pályára, de szerencsére mindenki megúszta. Ezt Nico Hülkenberg használta ki remekül és feljött a 9. helyre, Colapinto elé.
Ezt követően hamar beállt a vonatozás és esemény nélkül haladt a mezőny. A 11. körben aztán Norris átvette a hatodik helyet Alonsotól, miután az kezdett tempót veszíteni gumiszemcsésedés miatt.
Antonelli közeledni kezdett Verstappenre, mire a holland a 13. körben kiment a boxba kereket cserélni, elsőként a mezőnyből. A 9. helyre tért vissza, miután közepesről kemény keverékű Pirellikre váltott. Ezt követően Russell is reagált és ő is cserélt, ezzel a brit Verstappen előtt maradt, közéjük pedig beékelődött Hülkenberg, aki ekkor még nem cserélt.
Az élen ekkor Antonelli álltm de a 15. körben ő is kereket cserélt, így a vezetést Piastri örökölte meg. Norris pedig megelőzte Hamiltont, és a második helyen folytatta a versenyt. A ferraris pedig rögtön ki is állt kereket cserélni.
A 16. körben Verstappen megelőzte Hülkenberget, így ismét Russell mögött haladt, majd Piastri is túlesett egy kerékcserén. Norris és Leclerc azonban még körökig kitartottak kerékcsere nélkül az élen, noha ők kemény gumikon rajtoltak.
A 26. körben Russell átvette a második helyet Leclerc-től, aki a 28. kör végén állt ki kereket cserélni. Ezt követően Norris is cserélt, így visszaállt az „eredeti” sorrend: Russell, Verstappen, Antonelli, Piastri, Norris.
A Ferrarinál történt némi nézeteltérés Leclerc kapcsán. Korábban a csapat rádión megkérdezte tőle, hogy B-terv legyen-e, mire a versenyző közölte, hogy C-terv. Erre reagált is is a csapat, hogy rendben. Majd a kerékcsere után Leclerc megkérdezte, hogy miért cseréltek már kereket, mire közölték vele, hogy a B-terv miatt.
A 38. körben Verstappen átesett a második kerékcseréjén is, ismét kemény keveréket kapott. Utána Antonelli is így tett. Az olasznak hajszál híján sikerült is elévágnia ezzel a hollandnak, de utóbbi a már üzemmeleg gumikon meg tudta tartani a pozícióját.
A 42. kör végén Russell is cserélt, majd a 45. végén Piastri, a 47. végén pedig Norris is.
Albon már a verseny kezdete óta küszködött motorproblémákkal, végül a 49. körben leparkolta a Williamset.
A 17. helyen haladó Lance Stroll 10 másodperc büntetést kapott, amiért leszorította Gasly-t a pályáról.
Az 53. kör végén Leclerc is kereket cserélt, így aztán ismét visszaállt a valós sorrend.: Russell, Verstappen, Antonelli, Piastri, Norris, Leclerc, Hamilton.
Az 56. körben Lawsonnak is szólt a csapata, hogy álljon ki a versenyből, így az visszagurult a boxba és feladni kényszerült a Kanadai Nagydíjat. Eközben Piastri komolyan elkezdte nyomás alá helyezni Antonellit, miközben mögötte csapattársa közeledett.
A top 5-öt a verseny végéhez közeledve a lekörözöttek kerülgetése rázta kicsit összébb, közelebb egymáshoz. Norris már DRS-távolságon belül volt Piastrihoz képest.
A 66. körben aztán a két McLaren fej-fej mellett küzdött egymással, hosszú métereken keresztül. Norris nagyon próbált előzni, de nem valójában nem volt erre helye, így a fűre szorult és elcsípre Piastri autójának hátulját. Leszakadt az első szárnya és felpaszírozta az autója bal oldalát a falra. Ki is esett a versenyből, leállt a pálya szélén. Emiatt aztán érkezett a biztonsági autó.
Norris azonnal el is ismerte, hogy hibázott:
„Sajnálom, az egész az én hibám, az egész az én hibám. Sajnálom, hülyeség volt részemről” – mondta rádión
Piastri autója is sérült, de tovább tudott haladni, főleg mivel a safety car vezette a mezőnyt. Eközben számos versenyző megejtett még egy utolsó boxkiállást, noha a biztonsági autó a verseny végéig bent maradt, mögötte intették le a mezőnyt.
A versenyt így végül George Russell nyerte, Verstappen és Antonelli előtt. Utóbbi első Forma-1-es dobogós helyezését szerezte meg.
Pos | Driver | Car | Laps | Time/retired |
---|---|---|---|---|
1 | George Russell | Mercedes | 70 | |
2 | Max Verstappen | Red Bull Racing | 70 | +0.228 |
3 | Andrea Kimi Antonelli | Mercedes | 70 | +1.014 |
4 | Oscar Piastri | McLaren | 70 | +2.109 |
5 | Charles Leclerc | Ferrari | 70 | +3.442 |
6 | Lewis Hamilton | Ferrari | 70 | +10.713 |
7 | Fernando Alonso | Aston Martin | 70 | +10.972 |
8 | Nico Hülkenberg | Sauber | 70 | +15.364 |
9 | Esteban Ocon | Haas | 69 | +1 kör |
10 | Carlos Sainz | Williams | 69 | +1 kör |
11 | Oliver Bearman | Haas | 69 | +1 kör |
12 | Yuki Tsunoda | Red Bull Racing | 69 | +1 kör |
13 | Franco Colapinto | Alpine | 69 | +1 kör |
14 | Gabriel Bortoleto | Sauber | 69 | +1 kör |
15 | Pierre Gasly | Alpine | 69 | +1 kör |
16 | Isack Hadjar | Racing Bulls | 69 | +1 kör |
17 | Lance Stroll | Aston Martin | 69 | +1 kör |
18 | Lando Norris | McLaren | 66 | kiesett |
Liam Lawson | Racing Bulls | 53 | kiesett | |
Alexander Albon | Williams Mercedes | 46 | kiesett |
Két világbajnoki címet és 63 futamgyőzelmet szerzett a Ducati színeiben Álvaro Bautista, mégis úgy döntött…
Alexander Albon elmondta, szerinte miért szenvednek a Red Bull másodpilótái. A Red Bull 2019 óta…
Gabriel Bortoleto két egymást követő bajnoki diadal után érkezett a Forma-1-be a Formula 3-ból és…
Nem a legmozgalmasabb Le Mans-i 24 órást hozta az idei, de a végére megjöttek az…
Danica Patrick egykori NASCAR és Indycar versenyző ismét olyat szólt a Sky Sports F1-es közvetítésében,…
Ez a hétvége nem az, amire Bulega előzetesen számított. Razgatlıoğlu mindhárom futamot megnyerte, így az…