F1

A Kanadai Nagydíj is hosszú évekre biztosította helyét a naptárban

Pár nappal az idei Kanadai Nagydíj után a Forma-1 hivatalosan is bejelentette, hogy meghosszabbította a montreáli pálya szerződését.

Az új megállapodás értelmében a következő tíz évben, vagyis 2035-ig biztosan lesz Forma-1-es futam a Gilles Villeneuve-ről elnevezett pályán.

A száguldó cirkusz négy évet leszámítva 1978 óta mindig ellátogat Montrealba, az elmúlt években a promóter több beruházást is elvégzett a közelmúltban, leginkább az infrastruktúra modernizálásban.

A következő években pedig tovább folytatódnak ezen fejlesztések.

„Montreal egy lenyűgöző város, tele energiával és szenvedélyes rajongókkal, örömömre szolgál, hogy bejelenthetem, hogy 2035-ig biztosan fogunk itt versenyezni. Szeretném megköszönni a promóternek, az Octane Racing Group-nak az erőfeszítéseikért, amellyel az elmúlt években folyamatosan fejlesztették ezt az ikonikus helyszínt, továbbá a helyi, regionális és nemzeti politikai szereplőknek, akik szorosan együttműködtek, hogy ez a verseny azzá váljon, ami. Szeretnék köszönetet mondani a hihetetlen kanadai szurkolóknak is. Alig várom, hogy veletek együtt még több felejthetetlen pillanatot éljünk át itt a következő tíz évben.” – nyilatkozta Stefano Domenicali, a Forma-1 vezérigazgatója.

„A Kanadai Nagydíj nem csak a legnagyobb esemény az országunkban, hanem a világ egyik legelismertebb versenye is egyben. Ragyogóvá és vibrálóvá tette városunkat a nemzetközi színtéren, miközben jelentős gazdasági hasznot is hozott a kanadai vállalkozóknak és polgároknak is. Ez a bejelentés kifejezi a közös elkötelezettségünket a Forma-1-es Kanadai Nagydíj további fejlesztése és a közös jövőbeni sikerek biztosítása iránt.” – olvasható a polgármester, Valérie Plante közleményében.

A kanadai futam jövőre más időpontban, pár héttel korábban, májusban kerül megrendezésre.

Hegedűs Dávid

Recent Posts

Dühből bűntudat: Leclerc visszavonta ingerült szavait, melyekkel a Ferrarit illette

Charles Leclerc a Ferrari csapatrádióján már verseny közben hangot adott dühének a Magyar Nagydíjon, ám…

47 perc ago

Leclerc kiosztotta a Ferrarit, Norris ünnepelhet a Magyar Nagydíj dobogójának csúcsán!

A 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat Lando Norris nyerte, csapattársa, Paiastri előtt, miközben a Ferrari felejthető…

2 óra ago

Amerika Kaptiány már azelőtt F1 rajongó volt, hogy megszületett volna az a versenyző, akit meglátogatott

Több hollywoodi híresség is tartózkodik épp Magyarországon, közülük többen kilátoattak a Forma-1-es Magyar Nagydíjra is.…

4 óra ago

Alonso elárulja mitől javult fel ennyire az Aston Martin

Miután a múlt hétvégén Spa-Francorchamps-ban még a leglassabb autók voltak a rajtrácson, az Aston Martinok…

5 óra ago

Bortoletót a barátja fogja támadni a Hungaroringen – nagy küzdelemre számít

Gabriel Bortoleto újonc F1-es szezonja nehezen indult, de a brazil versenyző az elmúlt hetekben egyre…

6 óra ago

Verstappen a Red Bull borzalmas teljesítménye után meglepő fohásszal állt elő

Max Verstappen arra kéri az isteneket, hogy ne essen eső a Magyar Nagydíj alatt, a…

7 óra ago