George Russell az elmúlt hétvégéjén azon viccelődött, hogy ha megszorulna anyagilag, talán ő is piacra dobna egy pucér naptárat.
A Kanadai Nagydíjon aratott győzelme után Russell-t arról kérdezték, hogy nem csobban-e egyet a paddock melletti tóba, miután egy videóban korábban azt mondta, megteszi, ha nyer.
Russell elmagyarázta, hogy a videót a német fotós, Paul Ripke készítette, akivel együtt dolgozott a hétvégén. Ripke korábban Valtteri Bottas-szal is együttműködött, hogy növelje a finn versenyző közösségi média jelenlétét – ennek egyik eredménye lett Bottas szőke mullet frizurája és fotókat is készített róla egy meztelen naptárhoz.
„Van ez az őrült német fickó, aki Los Angelesben él, és ezen a hétvégén ismét csatlakozott hozzánk” – mondta Russell. „Ő Valtteri barátja, és valószínűleg inspirációként szolgált Valtteri meztelen naptárához, a mullet frizurához és az összes többi őrültséghez. Ma is itt van velünk a szobában, és ő volt az, aki azt mondta: ‘Ha nyersz, be kell ugranod a tóba’.”
Max Verstappen aztán megjegyezte, hogy Russell-nek is „meg kellene csinálnia a naptárat”. Erre a brit versenyző – aki még nem hosszabbította meg szerződését a Mercedesnél a következő szezonra – viccesen reagált.
„Nos, fontolóra veszem a naptárt. Tudjátok, ha jövőre nincs szerződésem, akkor valahogy pénzt kell keresnem.”
Talán nem is lenne ez annyira idegen Russelltől, hiszen már mémmé vélt azzal, hogy közösségi oldalán előszeretettel mutogatja meztelen felsőtestét.