F1

Kesjár Csaba – a magyar motorsport legendája 37 éve nincs köztünk

A Forma-1 küszöbén történt a tragédia

2025. június 24-én a magyar autósport közössége Kesjár Csaba emlékének adózik, halálának 37. évfordulóján.

A nyolcvanas évek sajtója a „reménység hercegeként” ünnepelte a fiatal versenyzőt. Karizmatikus személyisége és eredményei miatt már életében legendásnak számított, de pályafutása tragikus hirtelenséggel ért véget. Bár fiatalon távozott, neve összeforrt a magyar motorsport történetével.

Kesjár Csaba pályafutása még gyermekkorában indult: 1975-ben, tizenhárom évesen kezdett gokartversenyeken indulni. Két egymást követő évben megnyerte a magyar gokartbajnokságot (1980, 1981). 1982-ben autóversenyzői licencet szerzett, és ezután már a formulaautók felé vette az irányt.

Következő éveiben a hazai Formula Eastern sorozatban volt verhetetlen: 1982–1984 között minden évben bajnok lett, 1985-ben pedig az összetett magyar bajnoki címet is begyűjtötte.

1986-ban a nemzetközi porondra lépett: a Walter Lechner Racing csapat színeiben, Reynard 86F-es Formula Forddal az osztrák bajnokság első helyét szerezte meg, egyúttal a magyar hegyi gyorsasági bajnokságban is bajnok lett.

Német Formula 3 és F1-es teszt

1987-ben Kesjár a német Formula 3 (NSZK F3) bajnokság mezőnyében versenyzett a Horst Schübel Racing csapat Volkswagen-motoros Dallarájával. Míg csapattársa, a későbbi DTM-bajnok Bernd Schneider megnyerte a sorozatot, Kesjár Csaba a bajnokság 9. helyén végzett. Legjobb eredménye az ausztriai Österreichringen szerzett negyedik hely volt, és emellett győzelmet aratott egy nem hivatalos futamon Hockenheimben is. Ugyanezen évben, az 1987-es Magyar Nagydíj hétvégéjén páratlan lehetőséget kapott: a Németországban tevékenykedő Zakspeed F1-es csapat Hungaroringen állomásozó versenyautóját tesztelhette. Három kört teljesített a Zakspeed 871-es F1-es autóval – ezzel ő lett az első magyar, aki F1-es autót vezetett.

Tragikus vég – Norisring

A felfelé ívelő karriernek 1988. június 24-én egy norisringi tragédia vetett véget. Kesjár a Norisringen zajló német F3 futam pénteki edzésén veszítette életét. Mindössze 26 éves volt.
Dallara 388-as autójából elfolyt a fékfolyadék, így kb. 200 km/órás sebességgel csapódott a pályát szegélyező korlátnak. A baleset olyan súlyos volt, hogy a helyszínen életét vesztette. A tragédia után másnapi futamot törölték.
Kesjár Csabát Budapesten, a Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra. Halála mély gyászt és megdöbbenést váltott ki a hazai motorsport-közösségben.

Öröksége

Kesjár Csaba rövid, de rendkívüli karrierje után is legendaként él tovább a magyar motorsport történetében. Emellett máig több kezdeményezés őrzi nevét: édesapja 1988-ban Kesjár Gokart Iskolát alapított, és 1992 óta egy budaörsi általános iskola is az ő nevét viseli. Eredményeinek és személyiségének köszönhetően gyakran emlegetik a fiatalság példaképeként. Úgy tartják, hogy bizonyosan Forma-1-es versenyző válhatott volna belőle.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Kiderült, hogy Hamilton Ferrari-szerződése egy ponton túl eléggé egyoldalú

Lewis Hamilton állítólag teljes mértékben irányítja a Ferrarinál a jövőjét, miután kiderült a brit pilóta…

14 perc ago

Napi cuki: Verstappen asszisztál nevelt lánya szüli napi tortájánál

Max Verstappen és Kelly Piquet együtt ünnepelték Penelope Kvyat 6. születésnapját. Kelly Piquet elsőszülött gyermekének…

1 óra ago

Leclerc: A Ferrari be fogja áldozni az extra szélcsatorna időt

Charles Leclerc teljesen egyértelműen kijelentette, mi a Ferrari 2025-ös szezonnal kapcsolatos prioritása. Minél előrébb végezni…

2 óra ago

Zak Brown sejti, miért nem volt népszerű az F1 az USA-ban a Liberty Media előtt

Zak Brown szerint több oka is volt annak, hogy a Forma-1 nehezen tudott népszerűvé válni…

4 óra ago

F1 Academy pontállás: A Mercedes pártfogoltja vezet, de vajon összejön a bajnoki cím?

Az F1 Academy női mezőnye június közepe óta pihen, és ez így lesz augusztus végéig…

14 óra ago

Igazi időutazás a MotoGP múltjába és jelenébe – MotoGP Illusztrált történelem

Michael Scott MotoGP Illusztrált történelem című könyve a már 40 éve újságíróként szerzett tapasztalatára épít,…

16 óra ago