F1 film kritika: Sonny Hayes a valóságban egy verseny alatt összegyűjtené az összes büntetőpontot

Kedd este volt lehetőségem megnézni az F1: The Movie c. filmet. Mivel hivatalosan csak csütörtökön kerül a hazai mozikba, a vetítésen minden mobilt el kellett tennünk lezárt zacskóba, ami azért kár, mert szívesen jegyzeteltem volna közben címszavakat magamnak. 

Így aztán ezt a vetítés után, éjjel 11 körül tettem meg gyorsan, míg friss az élmény. Aztán aludtam rá egy rövidet, hogy ma kifejtsem a véleményem a látottakról.

Igyekeztem úgy hozzáállni, ahogy Carlos Sainz javasolta a „szakmázósoknak”, hogy „engedjem be Hollywoodot”. Mindent megpróbáltam, esküszöm próbáltam elvonatkoztatni a túlzott szakmaiság, vagy realitás igényétől. Ez kb 20-30 percig sikerült a 2 óra 36 perc játékidő kezdetén.

De nem tudok kritika nélkül maradni. Joggal mondhatja bárki, hogy ne várjunk igazi hitelességet egy hollywoodi produkciótól, elvégre nem dokumentumfilmről van szó. És ez teljesen jogos is! Ha így szemlélem, ez egy szórakoztató, hatásvadász film, ami kikapcsolódásnak rendben van.

Az én legfőbb problémám azonban az, hogy ami a film kapcsán kommunikálva volt/van, az nem koherens magával a filmmel. A bajom az, hogy a kezdetektől fogva azt hangsúlyozták minden kommunikációban, hogy ez brutál-hiteles film lesz, ami bemutatja a Forma-1 világát, hogy milyen a belső miliő. De ez így ebben a formában egyáltalán nem igaz. Ha Hamilton azért kellett társproducernek, hogy segítsen abban, hogy hiteles legyen a film és valóban jól bemutassa a Forma-1-et (mert ezt mondták), és még így is ennyi mesefilm benne maradt, mi lett volna nélküle?

Ha „csak” az lett volna kommunikálva, hogy egy menő, modern film készül Forma-1 témában, még szemet tudnék hunyni a blődségek fölött. De attól kezdve, hogy kiderült, hogy ez a film lesz, végig az volt előadva, hogy ez olyannak mutatja a Forma-1-et, amilyen. De nem ilyen.

Ez nem egy valós eseményekre épülő film, hanem egy fiktív, hatásvadász, ám minőségi produkció, utalásokkal valós eseményekre.

Értem, hogy az F1 elmúlt 50 évének minden izgalmas/botrányos jelenetét 2,5 órába sűríteni kicsit tömény és evidens, hogy valótlannak hat, de valahogy a kivitelezés nincs rendben. A filmben meg lett idézve többek között – mindössze 9 versenybe sűrítve – a spygate (kémbotrány, 2007), a crashgate (2008), 2021 Abu Dhabi, Niki Lauda balesete, a Hamilton-Rosberg rivalizálás, és Martin Donnelly balesete. Ez utóbbi kettőre még ki fogok térni.

Ami tetszett, az alapvetően az, ahogy az APX autókat beillesztették a valós mezőnybe a versenypályán. Bár itt is érzékeltem hibát: az APX autók egyes jelenetekben aránytalanul kis-, máskor nagy méretűek voltak a valós F1-es autókhoz képest.

A látványvilág nagyon rendben van, az viszi a hátán a gyengécske történetet. Szintén tetszett a vágás és a hangok összehangolása, valamint a zenei felhozatal. A filmbe bekerült zenék a megfelelő időzítéssel sokkal jobbak, mint amilyen maga a kiadott tracklist, mert az viszont határozottan nem tetszik.

Annak is örülök, hogy a „szerelmi” szál meglehetősen halvány volt a filmben, noha így teljesen indokolatlan is volt.

Innen pedig már SPOLERVESZÉLYT hirdetek!

Sonny Hayes a főszereplő, aki fiatalon egyszer már volt F1-es versenyző, de egy baleset derékba törte a karrierjét. Az első abszurd dolog az, hogy 30 év kihagyás után egy versenyző 50 évesen visszatér a Forma-1-be, egy sereghajtó csapatba, a szezon közepén és azonnal ő a király.

A balesettel véget érő F1-es karriert Martin Donnelly esetéről mintázták. Annyi a különbség, hogy Donnelly a baleset után sosem versenyzett többé a Forma-1-ben.

Ezt bemutatván, bejátszották a valódi felvételeket Donnelly balesetéről. Erre még azt mondtam volna, hogy oké. Ami már az én értékrendemnek nagyon nem oké, az az utána bejátszott valódi jelenet: mikor Donnelly kitekert pózban fekszik az aszfalt közepén. Abban a pillanatban – a valóságban – még azt sem lehetett tudni, hogy egyáltalán él-e, és inkább úgy nézett ki, hogy nem… Óriási szerencse(?), hogy túlélte. Azoknak a képkockáknak a megjelenítése, amelyeken ott fekszik magatehetetlenül, sérülten, a halálhoz közel, számomra teljesen tiszteletlen, ízléstelen. Sok más sajtóorgánummal ellentétben, azt a jelenetet mi képileg sosem tettük be egy cikkbe sem, pedig mások nagyon jó ki kattintásszámokat generáltak belőle, akik címlapra tették…

Na de vissza Sonny Hayesre!

„Ebben” a balesetben Hayes komoly gerincsérüléseket szerzett. Olyan mákja volt, hogy nem csak hogy nem bénult le, nem nyomja az ágyat, de azért versenyezgetett végig, pl. Daytonában. Majd visszatér az F1-be, mindenféle licensz és orvosi felülvizsgálat nélkül? Szerintetek engednének versenyezni olyan személyt, aki 50 éves, 30 éve nem járt az F1-ben, és össze-vissza van csavarozva a gerince? Nyilván még elméleti síkon sem jöhetett volna szóba.

Hayes karaktere kétséget kizáróan Kimi Räikkönenen alapul, fűszerezve egy kevés Fernando Alonsóval, Max Verstappennel, a playboyságot pedig James Hunttól kölcsönözte, de csak light formában. A fő karakterjegyei egyértelműen Räikkönen. Ha a személyiségéből ez nem lenne elég egyértelmű, akkor vannak külső jelei is ennek.

Hogy ezek véletlen egybeesések-e vagy tudatosak-e, nem tudom, de szerintem utóbbi.Hayes a 7-es rajtszámot kapta, ami Räikkönen védjegye volt. Ezen kívül az overálja vállán a francia kártya ász szimbóluma látható. Ez egyrészt utal Hayes szerencsejáték (kártya) függőségére, másrészt – még ha esetleg ez véletlen is – megjegyezném, hogy Kimi Räikkönen kisfiának középső neve Ace, vagyis Ász, születésekor pedig egy ász kártyaszimbólumú Armand de Brignac pezsgősüveget is posztoltak.

És ha már 7-es!

Mikor Hayes megérkezik az APX-hez, közlik vele, hogy ezt a kihívást már hatan elutasították, így ő a hetedik. Ez elegáns utalás az őt alakító Brad Pitt 1995-ös „Hetedik” című filmjére.

Most pedig kanyarodjunk vissza oda, hogy a film bemutatni kívánta a Forma-1 világát. Most, onnan indulunk, hogy Hayest a valóságban a visszatérésekor az első versenyén kb. az összes büntetőpontot begyűjtötte volna és már el el is tiltották volna. Lehet jobb is, hogy Max Verstappen nem ment el a premier(ek)re, mert joggal hördült volna fel, hogy hát őt ennek a tizedéért is büntetik. Hayes gyakorlatilag olyan „trükköket” alkalmaz, amelyek a valóságban vagy nem kivitelezhetők, vagy büntetés jár érte. Csapattársa és csapata előrelépést a szabálytalanság határát súrolva, vagy akár át is lépve éri el, szándékos ütközésekkel, hogy biztonsági autós fázist, „ingyen” kerékcserét intézzen maguknak. Nem volt olyan versenye, amin 2-3 versenyzőtársával ne ütközött volna szándékosan. Még világosan ki is jelenti egy pontot, hogy tisztán nem fognak előrébb jutni.

Erről aztán eszembe jutott az, amikor Verstappen tavalyi brazil győzelme után Lando Norris azt nyilatkozta, hogy az csak szerencse volt, nem tehetség. Hát ez Sonny Hayes-re és az APX-re sokszorosan igaz:

It’s not talent, it’s just luck.

De fogalmazhatnánk úgy is, hogy a főhős a képességek hiányát túlzott bátorsággal/vakmerőséggel kompenzálja, miközben a sportszerűséget hírből sem ismeri.

Ez tehát egy olyan elem, ami szembe megy az F1 kommunikációjával, értékrendjével, és úgy egyáltalán bárminemű sportéval: Csalások, trükközések, fair play nélkül.

Egy másik pont, ahol a film nemhogy nem erősíti az F1 kommunikációját, de ellentétes is vele:

A női karakterek

Leszögezem, nem vagyok feminista, nem kérem számon soha semmin és senkin, hogy alkalmaz-e, szerepeltet-e nőket. Ennek tükrében fogalmazom meg, hogy a női reprezentáció és egyenlőség jegyében mind a 2-3 szerepeltetett nő bénácskának volt feltüntetve. A kerékcserét végő lány suta, egészen addig míg a végtelenül laza Hayes a hűtőfürdőben ülve azt nem tanácsolja neki, hogy sz*rja le mit gondolnak róla mások.

A mérnök nő egy személyben mérnök, stratéga és pszichológus. Mondhatnánk, hogy micsoda multitalentum, de valójában csak az derült ki, hogy egy olyan autó tervezésére volt csak képes, ami az utolsó helyeken küszködik, és ez csak akkor lett jobb, mikor meginstruálta egy olyan versenyzőt, akinek korábban csak 30 évvel korább konstrukciókkal volt dolga. Nem túl pozitív.

A harmadik női karakter, akinek a legkevesebb szerepe volt, a csapat PR-osa, akit nem ismert fel a csapat versenyzője, Joshua Pearce, és kvázi ki is nevette.

Hallottál már a Bechdel-tesztről?

A Bechdel-teszt azt vizsgálja, hogy egy kitalált történetben van-e legalább két olyan női szereplő, akik egymással beszélgetnek olyan témáról, ami nem egy férfival kapcsolatos. Látszólag átment a film a Bechdel-teszten, a gyakorlatban viszont nem.

Gyakorlatilag egyik női karakter sem alkalmas a neki szánt feladat megfelelő elvégzésére. Nesze neked, diverzitás és női kvóta!

Maradván a diverzitás témánál, bár Pearce karaktere mutatott leginkább jellemfejlődést, összességében mégsem tudom pozitív karakternek tekinteni. Az ő karakterével kvázi az új, fiatal rajongókat kezelték le – akikre pedig az F1 fókuszál –, hiszen Pearce a magamutogató, a trendi, aki a közösségi oldalakra posztol, akit „online fogyaszt” a közönség, miközben felszínes és öntelt. A végére pedig ráeszmél, hogy „ez csak zaj”, és hagynia kéne a fenébe szponzormegjelenéseket és a közösségi oldalakat. Üzenet: A közösségi médián lógó rajongók ugyanolyan felszínesek.

Hogy végül hogyan értékeljük összességében a filmet, attól függ, hogy valójában kinek szánták…

Vagy kiknek a szempontjából vizsgáljuk. Ha úgy ül le valaki megnézni, hogy nem ismeri a sportot, akkor kifejezetten jó kikapcsolódás (bár a 2,5 óra indokolatlan). Ha olyan rajongó ül le megnézni, aki a Drive to Survive-éra előtt szokott rá az F1-re, annak sok ponton fel fog szaladni a szemöldöke.

Ha a cél a DTS-hez hasonlóan az, hogy új rajongókat vonzzon be a sportba, arra nem feltétlenül jó. Ugyanis a valóság közel sem ilyen és közel sem ilyen intenzíven. Ha ez az állandó „pofozkodás” (pályán és pályán kívül) vonz be valakit és ennek hatására ül le versenyt nézni, majd azzal szembesül, hogy az első 3 és az utolsó 3 kör az, amelyen van némi izgalom, továbbá nem ütik ki a versenyzők egymást minden körben, és a csapattársak nem f*szfejezik le egymást megfelelő gyakorisággal, akkor az unalmas lesz és ingerszegény…

Mindent összevetve, a képi világát tekintve valóban hozza a valóságot, szép, látványos. Ez 9/10 nekem. A történet maga alapvetően klisés, közhelyes, és nem sok benne a valós tartalom. Ettől függetlenül erre adnék 7/10-et, ha nem lettek volna a fent sorolt csúnya ellentmondások. Így jóindulattal 5/10.

De az élet attól szép, hogy ahány ember, annyi meglátás. Így aztán alább ajánlom figyelmedbe Mircsi és Barnabás véleményét is!