Fotó: Sebastian Kawka/Mercedes AMG Petronas
Jacques Villeneuve szerint George Russell nem dőlhet hátra a jövőjét illetően.
A brit pilóta kontraktusa az év végén lejár, és egyelőre a felek nem jelentették be a folytatást. Korábban a 26 éves versenyző úgy nyilatkozott, nem izgul amiatt, hol fog versenyezni, ám a lehetőségeit azért felmérte. Az év elején több garázsban is megfordult Russell. Látták a McLarennél, az Alpine-nál, és olyan pletykák is felmerültek, hogy az Aston Martin és a Red Bull is szívesen leigazolná.
A Monacói Nagydíj hétvégéjén a Mercedes kommunikációs igazgatója azonban nyugalomra intett mindenkit. Bradley Lord hangsúlyozta, hogy nincs okuk a kapkodásra, és elsősorban az autó fejlesztésére koncentrálnak.
Ugyanakkor Jacques Villeneuve kiemelte, Russell nem lehet teljesen nyugodt. Toto Wolff sosem titkolta, hogy a csapatában akarja tudni Max Verstappent és a kanadai szerint most esélye is lehet az osztráknak megszerezni a világbajnokot. A Red Bull ugyanis nem hozza idén az elvártakat, mindannak ellenére, hogy a McLaren legfőbb kihívói.
„Ha én Russell helyében lennék, nem érezném magam túl komfortosan. Antonelli nem megy sehova, így csak egy hely marad. Ha Verstappen a Mercedesbe menne, akkor Russell ülését kapná. Egy verseny nem változtat semmin. A Mercedes ismeri a versenyzőjét, tudják milyen gyors Russell és azzal is tisztában vannak, mennyire segíti elő a fejlesztéseket, vagy mennyire nem. Egyetlen győzelem nem befolyásolja, hogy kit akarsz az autódban látni. Ez egy hosszú távú projekt, és ők pontosan tudják, Russell milyen értéket képvisel a számukra.”
Sajtóinformációk szerint Verstappen viszont nem kíván élni a szerződésében szereplő kilépési záradékkal. Erre nagyon egyszerű oka van: jelenleg nincs jobb elérhető opció a Red Bullnál. Sokan feltételezik, hogy a Mercedes az érában újfent erős lehet majd, ám semmi jel nem utal arra jelenleg, hogy a holland idő előtt ott akarja hagyni jelenlegi csapatát. A média arra számít, hogy a Brit Nagydíjon jelentik be a csillagosok a szerződéshosszabbítást Russell-lel.
Az FIA versenybírói hivatalos figyelmeztetésben részesítették Max Verstappen csapatát, a Red Bull Racinger, miután a…
Jövőre még biztosan lesz Holland Nagydíj Zandvoortban, ám a további jövője egy borúsabb. Jó eséllyel…
A McLaren sztárja, Lando Norris barátnője, Margarida Corceiro is feltűnt pénteken a Magyar Nagydíj paddockjában,…
Lando Norrist senki nem tudta megállítani pénteken a Hungaroringen, noha csapattársával majdnem ütközött. Miután a…
Éppen, hogy véget ért a Formula 3-as időmérő, a Hungaroring nézői nem mehettek sehová, mert…
Szép csendben előrántott egy pole pozíciót Rafael Camara a Hungaroringen. Az utolsó előtti időmérőjéhez érkezett…