Fotó: Apple
Az F1 filmben Kate McKenna mérnököt alakító színésznő, Kerry Condon megpróbálta kigúnyolni színésztársát, Brad Pittet, méghozzá azért, mert az első próbálkozásra megszerezte a jogosítványát.
A 42 éves ír színésznőt és a 61 éves Pittet egy interjúban a brit Hits Radio kérdezte arról hány próbálkozásuk volt, mire sikeresen megszerezték a jogosítványukat.
„Elsőre sikerült” – felelt Pitt.
„Tényleg?” – kérdezett vissza kissé megdöbbenve Condon, majd élcelődve így folytatta: „De az Amerikában volt, az nem is vezetés! Automata.”
„Hogy érted ezt?” – reagált Pitt. „Közúton történt és kézi sebességváltós volt.”
Condon erre mókásan bocsánatot kért.
A Joshua Pearce-t alakító brit Damson Idris számára már nem jött ilyen könnyen a jogsi. Elmondása szerint 4-5 alkalommal futott neki, amin Pitt és Condon is ledöbbent. Idris mentegetőzött, hogy csak „hülyeségek” miatt buktatták meg, mint például busz sávban közlekedés miatt.
Erre Pitt teljesen megdöbbent, persze humorral fűszerezve, és feltette a kérdést, hogy: „Hogy kaphattad te meg ezt a szerepet?”
Condon később elárulta, hogy három alkalommal őt is megbuktatták, „mert több pénzt akartak”. Pitt ezen a megjegyzésen is csak hüledezett.
Akárhogy is szerezte meg Pitt a jogosítványát, nincs híján a vezetési képességeknek. Mi sem példázza ezt jobban, hogy amellett, hogy az F1 film forgatása során valóban vezette a versenyautóját (ami valójában egy F2-es gép volt), de a napokban tényleges, éles F1-es autót is kipróbál a McLaren jóvoltából!
A hazai motorsport-rajongók évtizedek óta várják, hogy a MotoGP végre újra Magyarországra is ellátogasson. 2025-ben…
A 23 éves új-zélandi F1-es versenyző, Liam Lawson elismerte, hogy naiv volt, mikor azt gondolta,…
Helmut Marko kimondta, hogy Laurent Mekies mérnöki tehetsége teszi őt olyan erős vezetővé a Red…
Carlos Sainz elmondta, mi az egyetlen dolog, ami leginkább frusztrálja a Williams Racing alakulatához való…
A pályaautózásra Adrian Newey által tervezett Red Bull RB17 gyorsabb, mint egy F1-es autó a…
Sokáig Marco Bezzecchi vezette a futamot, ám végül Marc Márquez húzta be a történelmi versenyt…