Ahogy Damon Hill a Williams Racingnél Ayrton Senna mögött volt másodhegedűs, úgy ez a film pont Asif Kapadia 2010-es, érzelmes és tragikus dokumentumfilmje, a Senna nyomdokaiba lép.
Míg az előbbi alkotás nyers, megtapasztalt filmes trükkökkel operált, Alex Holmes megközelítése hagyományosabb, Hill és felesége, Georgie interjúin alapul. Ugyanakkor lassabb sodrású, de ugyanolyan mély mondanivalót tartalmaz. Hangsúlyozza, hogy a versenyzőnek meg kellett felelnie a viharos életű apja, Graham elvárásainak, és hogy mi a győzelem valódi értelme a Forma-1-ben, a leginkább alfa környezetben.
„Olyan volt ez, mintha újra a kezdetekhez akartam volna visszatérni – oda, ahol minden elromlott.” Ez a filmben szereplő, szinte mitikus pálya; Hill az 1975-ben 46 évesen repülőgép-balesetben elhunyt, bajnokságot nyert apjára utal, akinek halála anyagi csődbe taszította a családját. De a megváltása sem ment zökkenőmentesen. Miután Hill Nigel Mansell mellett, tesztpilótaként kerül be a sportba, a csapatfőnök, Frank Williams folyamatosan kételkedik abban, hogy Hill alkalmas-e a feladatra. Amikor végre bekerül az istállóhoz, a tartalékpilóta pozíciójára kényszerítik, és a kegyetlenebb versenyzők, köztük Senna és Mansell, folyamatosan körülötte keringnek.
A film tehát egy lenyűgözően bensőséges párharc a félelemmel és a kudarccal. Hill az első szezonjaiban küzd a száguldó cirkusz intenzitásával. A 1994-es idényben egy hajszál híján legyőzi Michael Schumachert. Később, utóbbi úgy tűnik, hogy szabotálja őt a döntő ausztrál futamon. Rivalizálásuk pszichológiailag destabilizálja Hillt 1995-re, amikor egy sor elkeseredett balesetbe keveredik. Csapattársa, Senna előző évi halála is még mindig ott van a fejében. Az angol ezt mégis motivációként használja fel, hogy megszerezze a bajnokságot a Williamsnek.
Holmes ügyes vizuális megoldásokkal ábrázolja Hill pszichológiai nyomását. Senna és apja temetésének a felvételeit egymásba vágva, és traumatikus gyermekkori felvételeken kavargó látáshatású szűrőként alkalmazza. A brit rájön, hogy a múltat nem tudja átírni, és menekülési utat talál. Miután a Williams ismét félretette őt a döntő jelentőségű Japán Nagydíj előtt, és már csak önmagáért versenyzett. Hill szinte Matrix-szerű belső felszabadulást él át, amikor úgy érezte, hogy magasabb erők irányítják az autót. Amikor végül 1996-ban megnyeri a bajnokságot, az szinte már másodlagosnak tűnik; a film bemutatja azt az önbizalomhiányt, amely valójában a kiindulási pontja volt, és megmutatja, hogy a dobogó nem az egyetlen hely, ahol gyógyulhat.
Keanu Reeves megint dokumentumfilmet készít egy újabb F1-es csapatról
