F1

Verstappené a pole Silverstone-ban a két McLaren előtt

Max Verstappen csendre intette az angol közönséget, és ő szerezte meg a pole pozíciót.

Borult és szemerkélő eső várta a mezőnyt az időmérő előtt, ami többesélyesnek nézett ki. Az időmérőt megelőzően jött a hír, hogy Oliver Bearman tíz rajthelyes büntetést kapott és további négy büntetőpontot, amiért a harmadik szabadedzésen piros zászló alatt balesetezett.

Q1

Elsők között Gabriel Bortoleto gurult ki, aki szintén összetörte magát a harmadik szabadedzésen. Néhol az eső már egy kicsit esett, de bőven száraz körülmények között volt még a pálya. Az első komolyabb időket Max Verstappen és Oscar Piastri hozta. Mindenki minél előbb próbált erős kört futni, mert az eső fenyegetően jelen volt. Tíz perccel a vége előtt már mindenkinek volt mért köre, és ekkor Esteban Ocon, a két Alpine, Lance Stroll, és a két Sauber volt kiesőhelyen.

Nyolc és fél perc maradt amikor Franco Colapinto a célegyenesre ráfordulva eldobta az autóját, és egy picit a falnak csapódott. Az argentin versenyző vissza tudott menni a pályára, de később félreállt, és ezért belengették a piros zászlót. Ezzel biztossá vált, hogy egy Alpine-tól búcsúzott a mezőny.

Kisebb szünet után maradt a helyzet, de Piastri azt jelentette, hogy az eső a boxutcában már komolyabban esik. A tapadás megvolt a pilótáknak a javításra, a két Sauber jött fel a legjobb tizenötbe. Alexander Albon a harmadik helyre ugrott fel, Tsunoda a hetedikre, majd Bearman lett harmadik. A két Ferrari volt veszélyben, Charles Leclerc a tizenharmadik volt, Lewis Hamilton a tizenegyedik amikor már csal egy perc maradt hátra. Leclerc feljött nyolcadiknak, így ő úgy nézett ki megmenekül, de Hamilton kiment a boxba, így komoly bajban volt.

Amikor lejárt az idő Carlos Sainz volt ütős körön, és nyolcadiknak jött fel. Pierre Gasly az utolsó helyről éppen továbbment, így Liam Lawson búcsúzott, a Sauberek, Stroll és Colapinto mellett.

Q2

A nap elkezdett kisütni, így az eső iránti aggodalmak lecsökkentek. A pilóták is később indultak ki, hiszen idő az volt bőven. Verstappen és Piastri ezredre azonos kört futott az első köröknél, de jött Lando Norris és átvette a vezetést. Ezek után az látszódott, hogy hiába lehetett bizakodó a Ferrari-tábor, újabb McLaren-Verstappen csata volt kialakulóban. George Russell tudott egy kisebb lemaradással zárkózni az első háromhoz, és Fernando Alonso és a két Williams mutatott magabiztos tempót. A Ferrarik egészen az utolsó percekig kieső helyen álltak.

Egy perccel a vége előtt a Ferrarik összekapták magukat és az első két helyre ugrottak fel. Bearman mutatta látványosan magát, és hatodikként jutott tovább. Végül a két Williams kiesett, ahogyan Yuki Tsunoda, Isack Hadjar és Ocon is.

Q3

Piastri szolgáltatta az első 1:24-gyel kezdődő időt, és elsőre Norris egy picit elmaradt, ahogy Verstappen is. Hamilton a hazaiak nagy örömére bement a két McLaren közé. Az utolsó körre fordulva Norris nem tudott javítani, így a pole pozíciót ő nem tudta megszerezni, és Piastri sem tudott javítani. Hamilton elhibázta az utolsó szektort, így ő csak a negyedik lett. Verstappen volt utolsónak mért körön, és dobálta a lila részidőket. Végül a címvédő a semmiből megszerezte a pole-t.

Silló Barnabás

Recent Posts

Alonsót nem érdeklik az „új generációs” rajongók

Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…

42 perc ago

Ezért hallgatott Verstappen a Mercedes pletykák közepette

Az elmúlt hónapok slágertémája volt Max Verstappen esetleges Mercedeshez igazolása. A holland sztárt állítólag Toto…

3 óra ago

Maratoni közvetítés a történelmi MotoGP magyar nagydíjról: az ARENA4 50 fős stábbal és helyszíni stúdióval készül a hétvégére

Ötven fős stábbal, közel 30 órányi közvetítést sugároz az ARENA4, MAX4 és a NET4+ a…

13 óra ago

A Red Bull visszaszerezné azt a versenyzőt, akit még Horner rúgott ki

Max Verstappen nemrég cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a következő szezon előtt elhagyná a Red…

15 óra ago

Óriási megtiszteltetés érte a hazájában Piastrit

Oscar Piastriról nevezik el a tribünt az Ausztrál Nagydíjon jövő évtől, ami a McLaren pilóta…

17 óra ago

Hatalmas izgalmakat hozott a HunGarian Baja – Várpalotán és környékén

A 2025-ös HunGarian Baja két napja rendkívüli izgalmakat hozott a Várpalota melletti katonai lőtéren kialakított…

19 óra ago