Izgalmas, kaotikus versenyt nyert Lando Norris, viszonylag simán, miközben Hülkenberg először szerzett dobogós helyezést!
Három versenyző büntetéssel indította a versenyt. Andrea Kimi Antonelli három rajthelyes büntetést hozott magával még az Osztrák Nagydíjról, ahol kiütötte magát és Max Verstappent a versenyből. A fiatal olasz így a 10. helyről várta a rajtot.
Oliver Bearman 10 rajthelyes büntetést kapott, amiért a kvalifikáción nem megfelelően reagált a piros zászlóra, így csak a 18. rajthelyet foglalhatta el.
Franco Colapinto pedig összetörte az Alpine-t a kvalifikáción, aminek következtében új erőforrás elemeket szereltek be az autóba Parc Fermé alatt, így végül a boxutca végén foglalt helyet a rajthoz, hogy a mezőny után eredjen.
Esős körülmények fogadták a mezőnyt, miközben felsorakoztak a rajtrácsra. Az első rajtkockát Max Verstappen foglalta el, mellette Oscar Piastri foglalt helyet, mögöttük pedig Lando Norris és Lewis Hamilton tanyázott.
Az 52 körös verseny kezdetére az eső elállt és kezdett kisütni a nap, de a pálya még némileg vizes volt, így a mezőny intermediate, vagyis a zöld oldalfalú Pirelliken indult el a felvezető körre. Annak a végén azonban hatan (Russell, Leclerc, Hadjar, Bortoleto, Bearman) is behajtottak a boxba, hogy slick gumikra váltsanak, így az ő helyük üresen maradt a rajtrácson, ők Colapintóhpz hasonlóan a boxból rajtoltak.
A rajtot követően megtartotta az első helyet, mögötte maradt a két McLaren és Hamilton, míg at 5. helyre feljött Gasly.
Colapinto is kiesett, miután kettes fokozatban ragadt az Alpine-ja.
A 2. körben előbb Hamilton támadta Norrist, majd Hamiltont Gasly. Ezt követően azonban virtuális biztonsági zászlós fázik következett, mert egy ütközés következrében (Esteban Oconnal) Liam Lawson autója a pálya szélén végezte. Ezidő alatt Andrea Kimi Antonelli is slickre váltott.
A 4. körben versenytempón folytatódott a verseny, mire azonnal újabb kiesés következett: Bortoleto a slickeken a kavicságyba csúszott. Onnan még ki tudott evickélni, de nem tudott továbbhaladni a Sauberrel, így a pályán megállt és ismét virtuális biztonsági autóra volt szükség.
Verstappen közben már drifelt az intermediate gumikon, miközben 10 perccel későbbre újabb esőt jósoltak.
A 7. körben folytatódott a verseny, mire Piastri közeledett Verstappenre. A 8. körben már nagyon közel volt, Verstappen pedig csúszkált. Ezt a ritmusvesztést kihasználva Piastri meg is előzte a hollandot és rögötn el is lépett előle.
A hátsóbb mezőnyben Antonelli és Leclerc csatázott, mely után Antonellit ki is hívták cserére, és intermediate gumikat kapott, mely után szinte rögtön szakadni kezdett az eső. Russell jól időzített az újabb cserével és Stroll is, míg az élmezőnynek még egy kört kellett megtennie az esőben, de már nagyon rossz állapotú intermediate-eken. Verstappen le is sodrógott a pályáról, Norris átvette a második helyet.
A McLaren dupla kiállással készült a 12. körben, Piastri után azonnal érkezett Norris is, de az ő cseréje lassúra sikerült, ami Verstappennek kezdeveztt. A holland is ugyanabban a körben cserélt gumit, és így visszatért Norris elé. Verstappen és Piastri közé Albon ékelődött be, aki még nem volt kerékcserén. A holland azonban hamar megelőzte. A Williams versenyzője a 13. körben állt ki kerékcserére, miközben Piastri közel 10 másodperccel vezetett.
Leclercnek volt egy látványos jelenete, mikor hosszan, keresztben átvágtatott egy nagy füves szakaszton. Rádión arról számolt be, hogy víz került be a sisakjába és nem látott semmit.
Az eső nagyon intenzívre váltott, mire a 14. körben pályára küldték a biztonsági autót.
Érdemes kiemelni, hogy ekkor, a rajtpozíciójához képest 13 helyet javítva Lance Stroll a 4., Nico Hülkenberg 14. helyet javítva az 5. helyen haladt.
Eközben Stroll csapattársa, Fernando Alonso a rajhelyéhez képest három hellyel hátrébb volt, amitől finoman szólva nem volt boldog.
A 17. kör végén távozott a biztonsági autó, mire Russell megelőzte Hamiltont, majd az visszavette a pozíciót. Leclerc pedig Tsunodát előzte a 13. helyért.
A 18. körben ismét jöhetett a biztonsági autó, ezúttal baleset miatt. Isack Hadjar nagyon komolyan összetörte a Racing Bulls autóját. Ezt kihasználva Ocon kiállt kereket cserélni, mivel ő volt az egyetlen, aki ekkor még egyszer sem cserélt.
Később visszajátszásból kiderült, hogy Hadjar előtt akkora vízfüggöny volt, hogy semmit nem lehetett látni, ennek következtében tisztán rászaladt Kimi Antonelli Merecdesének hátuljára. Antonelli ennek ellenére szépen megfogta az autót és aszfalton tartotta azt, de egyértelműen megsérült az autó hátulja. Ettől függetlenül csak kerékcserére állt ki a boxba és folytatta a versenyt.
A 21. kör végén távozott a safety car. A safety car távozása után ugyabár az élen álló, jelen esetben Piastri diktálta a tempót, a rajtvonalig. Azonban az ausztrál ekkor olyan hirtelen és jelentős mértékben fékezett, hogy majdnem magára rántotta szó szerint is a mögötte érkezőket. Emiatt vizsgálni kezdték a versenybírák és később 10 másodperc büntetést osztottak ki neki. Mindenesetre az indításkor Verstappen keresztbe tette a Red Bullt a célegyenes elején, így a 11. helyre esett vissza.
Közben Bearman is kicsúszott, miután Tsunoda eltalálta. Ezért a japán is 10 másodperces büntetést kapott.
Ezt követően bizonyossá vált, hogy Antonelli autója jobban sérült a kelleténél, így visszagurult a boxba és feladni kényszerült a versenyt.
Bár Gasly sokáig szépen tartotta magát, végül a 30. körben Hamilton átvette tőle az 5. helyet.
A 33. körben Hülkenberg előzött és átvette a harmadik helyet Strolltól. Hamarosan így tett Hamilton is.
A 38. körben Alonso kiállt kerékcserére, ésközepes keverékű slickeket kapott, majd követte a példáját Russell is, aki kemény slickekkel folytatta a versenyt. Alonso azonban nagyon csúszkált utána, és Russell is bemutatptt egy piruettet, de folytatni tudta a versenyt.
Hátul Leclerc és Sainz akadtak össze majdnem, mikor előbbi előzött, amit a spanyol szóvá is tett, de nem osztottak érte büntetést.
A 42. körben Hamilton is kereket cserélt a 4. helyről, ő lágy slickeket kapott, majd érkezett a mezőny nagy része is. Hamilton a lágyakon már a boxutcából kiérve is kiszélesítette a pályát, nagyon csúszott az autó. Utána azonban Leclerc is érkezett és Hülkenberg is.
A 43. körben érkezett Piastri, letöltötte a 10 másodperces büntetését, majd közepes lágy gumikat kapott. A következő körben pedig Norris is cserélt.
A két Haas is összetalálkozott, és párban, párhuzamosan forogtak meg. Közben Verstappen ingerülten közölte rádión, hogy vezethetetlen az autója.
Piastri is meglátogatta a nyomvonalon kívüli aszfaltot egy hiba következtében. Leclerc is megcsúszott és átmenetelt a kavicságyon. Eközben furcsa javaslata volt a csapatának: hogy amennyiben ők sem értenek egyet a büntetésével, akkor Norris engedje őt vissza az első helyre…
Végül Norris nyerte a hazai versenyét, Piastri előtt, míg végül Hülkenberg célbaért a harmadik helyen. 15 éve indult F1-es karrierje első dobogós helyét ararra!
Végeredmény:
# | Versenyző | Csapat | Diff. |
---|---|---|---|
1 | Lando Norris | McLaren | |
2 | Oscar Piastri | McLaren | +6.812 |
3 | Nico Hülkenberg | Kick Sauber | +34.742 |
4 | Lewis Hamilton | Ferrari | +39.812 |
5 | Max Verstappen | Red Bull Racing | +56.781 |
6 | Pierre Gasly | Alpine | +59.857 |
7 | Lance Stroll | Aston Martin | +60.603 |
8 | Alexander Albon | Williams | +64.135 |
9 | Fernando Alonso | Aston Martin | +65.858 |
10 | George Russell | Mercedes | +70.674 |
11 | Oliver Bearman | Haas | +72.095 |
12 | Carlos Sainz | Williams | +76.592 |
13 | Esteban Ocon | Haas | +77.301 |
14 | Charles Leclerc | Ferrari | +84.477 |
15 | Yuki Tsunoda | Red Bull Racing | +1 kör |
– | Andrea Kimi Antonelli | Mercedes | kiesett |
– | Isack Hadjar | Racing Bulls | kiesett |
– | Gabriel Bortoleto | Kick Sauber | kiesett |
– | Liam Lawson | Racing Bulls | kiesett |
– | Franco Colapinto | Alpine | kiesett |