Categories: F1

Megérkezett Verstappen reakciója Horner hirtelen távozására a Red Bulltól

Max Verstappen tisztelettel adózott a távozó Red Bull Racing csapatfőnöknek, Christian Horner emlékének, visszatekintve a „hihetetlen sikerekre” és a „számtalan rekord megdöntésére”, amelyeket együtt értek el.

A Red Bull szerdán jelentette be, hogy Horner több mint 20 év után azonnal távozik posztjáról – a brit 2005-ben óta irányította a csapatot, annak első F1-es idénye óta. Verstappen a 2016-os szezon elején lépett át a Red Bullhoz az akkori testvércsapat Toro Rossótól, és egyből megnyerte a Spanyol Nagydíjat, ami egy rendkívül sikeres sorozat kezdetét jelentette.

Azóta Verstappen további 64 győzelmet, 116 dobogós helyezést és 44 pole pozíciót szerzett, miközben egymás után megnyerte a 2021-es, 2022-es, 2023-as és a tavalyi pilóta-bajnokságot. Pár órával Horner távozásának megerősítése után Verstappen rövid nyilatkozatát tette közzé a közösségi média csatornáin:

„Az első futamgyőzelmemtől a négy világbajnokságig elképesztő sikereket értünk el együtt. Emlékezetes futamokat nyertünk és számtalan rekordot döntöttünk meg. Mindent köszönök, Christian!”

Így Verstappennek új csapatfőnöke lesz a közelgő Belga Nagydíjtól kezdődően, Laurent Mekies a Racing Bullstól átveszi Horner helyét. Mekies helyét a Racing Bulls csapatfőnökeként pedig a tapasztalt mérnök, Alan Permane veszi át, aki 2024 elején csatlakozott az istállóhoz versenyigazgatóként.

Vámosi Péter

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

9 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

10 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

11 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

12 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

13 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

14 óra ago