Categories: F1

Így küzdi le Lando Norris a mentális nehézségeket, aminek már látszik is az eredménye

Lando Norris elárulta, hogyan változott a mentalitása a versenyhétvégéken az elmúlt hat évben, amióta Forma-1-es versenyző. A McLaren brit versenyzője mindössze nyolc ponttal vsn lemaradva ausztrál csapattársától, Oscar Piastritól, a világbajnoki címért folyó küzdelemben.

A Rolling Stone magazinnak adott interjújában Norris megosztotta gondolatait a versenyzéshez való mentális hozzáállásáról. Esetében ez a téma gyakran felmerül – ő maga számolt be korábban a mentális nehézségeiről, idén pedig a Piastrival való versengése kapcsán merült fel gyakran mentális stabilitásának kérdése.

De elmondása szerint ahogy egyre több versenyzési tapasztalatot szerez, úgy egyre jobban megtanulja kezelni a Forma-1-gyel járó szorongást és stresszt. Ezt pedig szeretné előnyére fordítani, hogy a szezon végén ő legyen a világbajnok.

„Azt hiszem megszokod, hogy ez normális, és valahogy hozzászoksz ahhoz, hogy vasárnap reggel felkelsz, tudva, hogy verseny nap van” – idézte Norrist a Motorsport.com. „Emlékszem, hogy az első egy-két évben a Forma-1-ben, vasárnap reggel felkeltem, és azt mondtam: ‘Ó, Istenem!’ Izgatott vagy, ideges… nem tudod, mi fog történni, mert sok új helyzet adódik.”

Norris mclarenes évei az elmúlt 1,5 évben igencsak beérni látszanak, de mentális ellenálló képességének fejlesztése olyan kihívás volt, amelyet kénytelen volt leküzdeni.

Az Ausztriában és Nagy-Britanniában nyújtott teljesítményei azonban arra utalnak, hogy ez már jobban megy neki.

„Most már sokkal jobban tudom előre látni, mi történhet, és sokkal jobban le tudom szűkíteni azokat a helyzeteket, amelyekbe kerülhetek. Ez csak tapasztalat kérdése” – mondta.

„Még mindig vannak olyan pillanatok, amikor nyilvánvalóan idegesebb vagyok, feszültebb, és akkor talán nem érzem magam olyan kényelmesen vagy magabiztosan, vagy ilyesmi. De akkor meg kell próbálni felismerni, mikor vannak ezek a pillanatok, és izgalommá alakítani őket, és akkor az izgalom magabiztossággá alakul, ha van egy jó terved.”

A kanadai és a szaúd-arábiai balesetek megnehezítették számára a bajnoki cím megszerzéséért folyó küzdelmet, de most úgy tűnik, hogy sikerült megtalálnia a mentális egyensúlyát.

„A legfontosabb az, hogy tudjuk, hogyan lehet a különböző helyzeteket pozitívvá alakítani” – mondta Norris. „De nem hiszem, hogy elkerülhető, hogy néha túlságosan izgatottak, idegesek vagy aggódók legyünk. Szerintem néha csak el kell fogadni ezt.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Több statisztikai mutató alapján Oscar Piastri lesz 2025 világbajnoka

Idén hengerel a McLaren, és két pilótája Oscar Piastri és Lando Norris. Sokan a britet…

1 óra ago

Pénteki motorsport puzzle: A képen egy autót is „elrejtettünk”

Nincs olyan Forma-1-mentes péntek, melyen kikapcsolódás nélkül hagynánk titeket, így ma is hoztunk egy pénteki…

5 óra ago

Sorozat készült Alonsóról, ami már augusztusban megjelenik

Az örökifjú Fernando Alonso sem marad ki a sorból, sorozat készült a pályafutásáról, ami még…

6 óra ago

Vettelt akarja-e még Marko helyére a Red Bull?

"Valószínűtlen” az, hogy Sebastian Vettel hamarosan átveszi Dr. Helmut Marko helyét a Red Bullnál. A…

7 óra ago

Meglátogattam az Audi gyárat és ezt te is megteheted (fényképekkel és videóval)

Csak egy átlagos csütörtöki nap az irodában: az Audi frissített Q3-as modelljének gyártásindítási ünnepségén vettem…

9 óra ago

Vettel továbbra is kötődik az egyik korábbi csapatához, pedig nem távozott tőlük elegánsan

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel elmondta, hogy soha nem bánta meg a Ferrarihoz való átigazolását.…

11 óra ago