F1

Piastri szerezte meg a sprint pole-t; Hamilton és Antonelli azonnal kiestek

A spái első szabadedzés egyben az utolsó is volt. A Belga Nagydíj hétvégéje ugyenis sprintes hétvége, ami azt jelenti, hogy az egyetlen szabadedzés után máris sprint kvalifikáció következett.

Az SQ1 rögtön egy kisebb incidenssel kezdődött: Nico Hülkenberget engedték ki a boxutcában Liam Lawson elő, amiből akár ütközés is lehetett volna.

Miután mindenki teljesített egy mért kört, Piastri, Verstappen, Norris volt a sorrend. Ez így is maradt a végéig.

A legvégén, Lewis Hamilton még gyorskörön volt, ámelfékezte magát és kiforgott a bukótérbe a „buszmegálló” sikánnál. Ez egyben azt is jelentette, hogy a hétszeres világbajnok nem jutott tovább. Ráadásul Hamilton ezt követő manőverezése sárga zászlót is eredményezett a pálya azon szakaszán, így akik még szintén mért körön voltak, ott lassítaniuk kellett. Így például Oliver Bearmannek is, akinek addig még egy mért köre sem volt. A nehezítés ellenére azonban a 14. helyen tovább tudott jutni.

Andrea Kimi Antonelli pedig a kavicságyba csúszott, így ő sem jutott tovább.

Akik az SQ1-ben kiestek: Alexander Albon, Nico Hülkenberg, Lewis Hamilton, Franco Colapinto, és Andrea Kimi Antonelli.

Miután a kavicságyat rendbe tették, következett az SQ2. Piastri nyitott az élen, de aztán el is vették a körét pályaelhagyásért.

Verstappen került aztzán az eredményjelző élére. A leintés után azonban még sokan voltak mért körön. Végül aztán Norris zárt az élen – kellett is neki a javítás, mivel előtte csaka 10. helyen állt. Őt Verstappen, Leclerc, Ocon, Bortoleto, Gasly, Bearman, Sainz, Hadjar és Piastri követte.

Akik kiestek: Liam lawson, Yuki Tsunoda, George Russell, Fernando Alonso, és Lance Stroll.

Az SQ3-nak lágy gumikon vágtak neki a versenyzők, ám ezt nem siették el, mindenki csak egy mért körre készült, ami egyben lutri is persze.

Norris kezdte meg elsőként a mért körét, azonban Verstappen jobb időt futott nála, majd a hollandtól Piastri vette át a vezetést. Így tehát Piastrié lett a sprint pole, ő közel fél másodperccel volt jobb, mint a második helyen végző Verstappen, aki mögött Norris zárt.

Végeredmény:

Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
1 Oscar Piastri McLaren 1:41.769 1:42.128 1:40.510
2 Max Verstappen Red Bull Racing 1:42.043 1:41.583 1:40.987
3 Lando Norris McLaren 1:42.068 1:41.412 1:41.128
4 Charles Leclerc Ferrari 1:42.763 1:41.786 1:41.278
5 Esteban Ocon Haas 1:42.822 1:41.801 1:41.565
6 Carlos Sainz Williams 1:42.776 1:42.051 1:41.761
7 Oliver Bearman Haas 1:43.024 1:42.019 1:41.857
8 Pierre Gasly Alpine 1:43.171 1:41.949 1:41.959
9 Isack Hadjar Racing Bulls 1:42.711 1:42.088 1:41.971
10 Gabriel Bortoleto Kick Sauber 1:42.806 1:41.901 1:42.176
11 Liam Lawson Racing Bulls 1:42.897 1:42.169
12 Yuki Tsunoda Red Bull Racing 1:42.912 1:42.184
13 George Russell Mercedes 1:42.650 1:42.330
14 Fernando Alonso Aston Martin 1:42.427 1:42.453
15 Lance Stroll Aston Martin 1:42.736 1:42.832
16 Alexander Albon Williams 1:43.212
17 Nico Hulkenberg Kick Sauber 1:43.217
18 Lewis Hamilton Ferrari 1:43.408
19 Franco Colapinto Alpine 1:43.587
20 Kimi Antonelli Mercedes 1:45.394

 

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

A Renault új vezérigazgatója elárulta, hogy látja az Alpine F1 csapat jövőjét

A Renault csoport új vezérigazgatója, Francois Provost megerősítette, hogy az Alpine továbbra is marad a…

9 perc ago

Imádja a Hungaroringet, miközben a Forma-1-et tűzte ki célul a Red Bull német juniorja

Tim Tramnitz elmondta mit érez a felújított Hungaroringgel kapcsolatban, hogy mi a célja az utolsó…

1 óra ago

Rosberg örül, hogy felbosszantotta Verstappent

Max Verstappen apja, Jos Verstappen valószínűleg nem mostanában fogja megkedvelni Nico Rosberget. A Belga Nagydíj…

2 óra ago

Megkapta az ítéletet a Red Bull Verstappen törölközője miatt

Az FIA versenybírói hivatalos figyelmeztetésben részesítették Max Verstappen csapatát, a Red Bull Racinger, miután a…

12 óra ago

A Formula E válthatja a Forma-1-et Zandvoortban

Jövőre még biztosan lesz Holland Nagydíj Zandvoortban, ám a további jövője egy borúsabb. Jó eséllyel…

12 óra ago

Lando Norris barátnője megjelent a Hungaroringen, és minden tekintetet magára vonzott

A McLaren sztárja, Lando Norris barátnője, Margarida Corceiro is feltűnt pénteken a Magyar Nagydíj paddockjában,…

13 óra ago