F1

Rosberg felkérdezte Verstappent: „Most csendben vagy?”

Nico Rosberg próbálta felkérdezni Jos Verstappent a Horner-ügyben. Kicsit kellemetlen lett a válasz.

Jos Verstappen, a négyszeres világbajnok Max édesapja számos kritikával illette tavaly az akkor még Red Bull csapatfőnököt, Christian Hornert.

Ennek legfőbb oka az akkor kirobbant botrány volt, mely szerint Horner zaklatta egyik kolléganőjét.

Az akkori pletykák szerint ráadásul a szóban forgó hölgynek Josszal is volt valamiféle kapcsolata. Ez utóbbi akár igaz, akár nem, Jos Verstappen meglehetősen hevesen kampányolt Horner kirúgása mellett.

A Horner-botrány azonban tavaly év végére teljesen elült – legalábbis a nyilvánosság előtt – és ezt követően már látszólag esélytelen volt, hogy kirúgják a csapatfőnököt.

A Brit Nagydíj után azonban ez mégis megtörtént, ez pedig megdöbbentette a teljes motorsport közösséget.

Nico Rosberg, aki F1-es visszavonulása óta riporterként (is) dolgozik, előszeretettel kérdez be a Forma-1 szereplőinél akár kényelmetlen kérdést is. A Belga Nagydíjon Jos Verstappennél próbálkozott.

Rosberg a Sky Sports képviseletében, Martin Brundle-lel ment oda a hollandhoz a rajtrácson.

„Nagy változások (történtek) a csapatnál” – kezdte Brundle. „Te, Max és mindenki más elégedett azzal, ahogy eddig alakulnak a dolgok?”

Verstappen így válaszolt: „Nos, ők döntöttek úgy, hogy változtatnak, úgyhogy számomra minden rendben van. Amíg működik.”

Nico Rosberg azonban közbeszólt: „Tavaly azt mondtad, hogy Hornernek mennie kell.”

„Az másfél éve volt” – mondta Verstappen. „Most más a helyzet. Nincs mit mondanom. Minden rendben.”

„Most csendben vagy?” – kérdezett vissza Rosberg,

Verstappen így felelt: „Mindig csendben vagyok.”

Horner kirúgását követően a csapatfőnöki posztra Laurent Mekies került a Red Bull Racingnél.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Amíg mindenki Boyára figyelt, addig Camara megszerezte a pole-t, Tsolov csak a huszonegyedik

Szép csendben előrántott egy pole pozíciót Rafael Camara a Hungaroringen. Az utolsó előtti időmérőjéhez érkezett…

17 perc ago

Norris nyitott az élen a Hungaroringen, Hülkenberg helyettese hamar leparkolt

Lando Norris bizonyult a leggyorsabbnak a hungaroringi első szabadedzésen. A Forma-1-es Magyar Nagydíj első szabadedzésén…

1 óra ago

Schumacher elárulta Norrisnak, hogy kit másoljon, ha bajnok akar lenni

Lando Norris pole pozíciója után Max Verstappen csak a negyedik helyet szerezte meg a Belga…

2 óra ago

„Én leszek a következő amerikai az F1-ben” – az Aston Martin ifjú tehetsége a jövőjéről

A Formula 2-ben vitézkedik Jak Crawford, aki jelenleg a legközelebb áll ahhoz, hogy feljusson a…

3 óra ago

Lesérült Fernando Alonso, egy újonc ugrik be helyette

Nem sokkal a Magyar Nagydíj első szabadedzése előtt az Aston Martin egy rövid közleményben tudatta,…

4 óra ago

Miért ne lehetne jóban Verstappen és Horner a kialakult helyzet ellenére?

Sokan azt gondolják, hogy Verstappennek köze volt Horner elbocsátásához, pedig ők a mai napig tartják…

4 óra ago