Categories: F1

Bortoletót a barátja fogja támadni a Hungaroringen – nagy küzdelemre számít

Gabriel Bortoleto újonc F1-es szezonja nehezen indult, de a brazil versenyző az elmúlt hetekben egyre jobban erőre kapott.

A 40. Magyar Nagydíjra a Sauberrel kiváló hetedik rajtpozíciót szerezte meg, és ha minden jól alakul számáre, ebből könnyen lehet pontszerzés is vasárnap délután. Könnyű dolga viszont nem lesz, hiszen mellette-mögötte a 8. helyről nem más fog rajtolni, mint a négyszeres világbajnok Max Verstappen.

Bortoleto és a holland versenyző egyébként rendkívül jól kijönnek egymással. Amellett, hogy a brazilt Fernando Alonso mentorálja, Verstappen társaságában is gyakran látható, akitől szintén megfogad minden tippet és információt.

Általában Verstappen jóval előtte áll a rajtrácson, de Magyarországon eddig Bortoleto van előnyben.

„Mindig nehéz Maxot magunk mögött tartani” – mondta Bortoleto a GPblognak.

„Ha meg akar előzni, az biztosan nagy küzdelem lesz.”

„Természetesen izgatott vagyok, hogy holnap vele küzdhetek, mert jó barátom. Az utóbbi időben sokat tanultam tőle, így talán holnap lesz néhány szép előzés.”

Bortoletót arról is megkérdezték, mi a titka annak, hogy most erősebbnek mutatkozik ő is és a Sauber csapat is.

„Nincs titok. Működik, és úgy érzem, hogy a hétvégén a lehető legrosszabb rajtot vettük.”

„Pénteken egyáltalán nem éreztem magam kényelmesen az autóban, és sokat küzdöttem az egyensúlyával és a tempójával, azt mondanám. Az, hogy ma [szombaton] a maximumot ki tudtam hozni az autóból, a megfelelő ablakba tudtam állítani, és ismét bejutottam a Q3-ba, valamint a 7. helyet szereztem, valami nagyon különleges dolog, amire büszke vagyok.”

„Az ilyen hétvégék nagyon motiválnak, és jobb pilótává tesznek, mert le kell szegni a fejed, és tenni kell a dolgod.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Amerika Kaptiány már azelőtt F1 rajongó volt, hogy megszületett volna az a versenyző, akit meglátogatott

Több hollywoodi híresség is tartózkodik épp Magyarországon, közülük többen kilátoattak a Forma-1-es Magyar Nagydíjra is.…

2 óra ago

Alonso elárulja mitől javult fel ennyire az Aston Martin

Miután a múlt hétvégén Spa-Francorchamps-ban még a leglassabb autók voltak a rajtrácson, az Aston Martinok…

3 óra ago

Verstappen a Red Bull borzalmas teljesítménye után meglepő fohásszal állt elő

Max Verstappen arra kéri az isteneket, hogy ne essen eső a Magyar Nagydíj alatt, a…

5 óra ago

A büntetés sem fogott ki Fornarolin, aki tarolt a főfutamon

Leonardo Fornaroli hiába kapott 5 másodperces büntetést, így is nagyon simán behúzta a főfutamot. Továbbra…

5 óra ago

Történelmi pillanat: új rekord született a Magyar Nagydíj hétvégéjén!

Charles Leclerc mindenkit meglepett szombaton a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzésén, amikor szenzációs teljesítménnyel…

6 óra ago

Bottas elsütötte a legócskább szóviccet, amit a magyarok nem akarnak hallani

Valtteri Bottas versenyülés híján igazi netes sztárrá, influenszerré vált, annak minden előnyével, és hátrányával egyetemben.…

7 óra ago