Fotó: Makai Gergely Photography/Hungaroring
Charles Leclerc a Ferrari csapatrádióján már verseny közben hangot adott dühének a Magyar Nagydíjon, ám ezt később megbánta.
A Ferrari versenyzője szombaton kiváló teljesítményt nyújtott és mindenki meglepetésére pole pozíciót szerzett a vasárnapi nagydíjra. Végül azonban csak a negyedik helyen zárt: A két McLarenen kívül még George Russell is meg tudta előzni.
Még verseny közben, rádión volt is egy kirohanása, mikor számonkérte csapatát, amiért nem figyelnek rá és a kéréseire, javaslataira.
„Ez hihetetlenül frusztráló” – dühöngött Charles Leclerc.
„Elvesztettük minden versenyképességünket. Csak hallgatnotok kelenel rám, én más megoldást találtam volna ezekre a problémákra.”
„Most már egyszerűen vezethetetlen, vezethetetlen!”
„Csoda lenne, ha a dobogóra kerülnénk.”
Ez végül nem is történt meg.
Leclerc ráadásul még öt másodperces időbüntetést is kapott az FIA-tól kiszámíthatatlan vezetés címszóval.
A verseny után azonban a monacói megbánta, amit a verseny közben mondott.
„Először is vissza kell vonnom a rádión elhangzott szavaimat” – idézte Lecler-t a GPblog.
„Azt hittem, hogy (a probléma) egy dologból ered, de miután kiszálltam az autóból, sokkal több részletet tudtam meg, és kiderült, hogy valójában a futóművel volt probléma, és nem tehettünk semmit másképp.”
„A 40. kör körül kezdtem érezni a problémát, és aztán körről körre egyre rosszabb lett.”
„A vége felé már két másodperces lemaradásunk volt. Az autó egyszerűen vezethetetlen volt. De ismétlem, ez egyszeri probléma volt, és ez egy kivételes eset. Nem szabadna, hogy még egyszer előforduljon.”
A monacói pilóta azonban nem tagadhatja, hogy csalódott, amiért nem tudta idei első győzelmét megszerezni.
„Még mindig nagyon csalódott vagyok. Idén egyetlen esélyünk volt a győzelemre, és szerintem ez a hétvége volt az. Az első etap tökéletes volt. A második etap első köre is nagyon jó volt.”
„Úgy gondolom, hogy jó tempóban haladtunk, hogy megnyerjük a versenyt” – tette hozzá Leclerc. „Az utolsó etap katasztrofális volt, amikor elkezdődtek a problémák.””Még nem tudom, mi okozta, de utánajárunk” – zárta Leclerc.
Charles Leclerc ismét megmutatta, hogy az időmérőkön remekelni tud, ám a vasárnapi versenyen megint nem…
A versenyfelügyelők döntést hoztak azzal kapcsolatban, a Max Verstappen és Lewis Hamilton közötti, a Magyar…
A 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat Lando Norris nyerte, csapattársa, Paiastri előtt, miközben a Ferrari felejthető…
Több hollywoodi híresség is tartózkodik épp Magyarországon, közülük többen kilátoattak a Forma-1-es Magyar Nagydíjra is.…
Miután a múlt hétvégén Spa-Francorchamps-ban még a leglassabb autók voltak a rajtrácson, az Aston Martinok…
Gabriel Bortoleto újonc F1-es szezonja nehezen indult, de a brazil versenyző az elmúlt hetekben egyre…