Categories: F1

Verstappen a Red Bull borzalmas teljesítménye után meglepő fohásszal állt elő

Max Verstappen arra kéri az isteneket, hogy ne essen eső a Magyar Nagydíj alatt, a holland pilóta ugyanis száraz pályát remél a Hungaroringen.

A Red Bull katasztrofális versenyhétvégét él meg Magyarországon, Verstappennek végül be kellett érnie a nyolcadik rajtpozícióval. Yuki Tsunoda az elmúlt nyolc futamból a negyedik alkalommal esett ki az első időmérős szakaszban, pedig csak 0,163 másodperccel volt lassabb csapattársánál. A Red Bull mindkét versenyzője komoly tapadási problémákkal küzdött, ami drámai teljesítménycsökkenéshez vezetett. A Red Bull gondjairól Verstappen a RacingNews365-nek és más médiumoknak nyilatkozott:

„A teljes hétvége alatt nem működik, szóval ebben a tekintetben ugyanazt érzem. Néha úgy érzed, hogy a balansz valójában még nem is olyan rossz, ami az alul- vagy túlkormányzottságot illeti. De egyszerűen nincs tapadás, nem tudsz támadni a kanyarokban és nem tudsz gázt adni. Valójában semmi se megy…”

A kvalifikáció után Verstappen igencsak hangoztatta az RB21-es nehézségeit, hasonlóan ahhoz, ahogyan tavaly az Olasz Nagydíjon reagált a hetedik helyére. Arra a kérdésre, hogy a kvalifikáció annyira rossz volt-e, mint tavaly Monzában, Verstappen így felelt:

„Azt hiszem, igen. Nem is annyira régen… Monza is igen rossz volt. Nem vagyok túl bizakodó, hogy a verseny során sokat javulna majd a helyzet. Egyszerűen nincs tapadás, így csak csúszkálok. A gumik is jobban kopnak a kelleténél, ami szintén nem segít.”

Érdekes módon az időjárás a verseny előtt jelentős változásnak ígérkezik, erős esőzést jósolnak. Ez általában áldás a négyszeres világbajnoknak, azonban ezúttal reméli, hogy az eső elkerüli a pályát:

„Soha nem vártam azt, hogy ez lesz a legjobb hétvégénk, de ez túl nehéz volt. Az autóban most érzett érzésem alapján én azt remélem, hogy nem fog esni.”

Vámosi Péter

Recent Posts

Alonso elárulja mitől javult fel ennyire az Aston Martin

Miután a múlt hétvégén Spa-Francorchamps-ban még a leglassabb autók voltak a rajtrácson, az Aston Martinok…

43 perc ago

Bortoletót a barátja fogja támadni a Hungaroringen – nagy küzdelemre számít

Gabriel Bortoleto újonc F1-es szezonja nehezen indult, de a brazil versenyző az elmúlt hetekben egyre…

2 óra ago

A büntetés sem fogott ki Fornarolin, aki tarolt a főfutamon

Leonardo Fornaroli hiába kapott 5 másodperces büntetést, így is nagyon simán behúzta a főfutamot. Továbbra…

3 óra ago

Történelmi pillanat: új rekord született a Magyar Nagydíj hétvégéjén!

Charles Leclerc mindenkit meglepett szombaton a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzésén, amikor szenzációs teljesítménnyel…

4 óra ago

Bottas elsütötte a legócskább szóviccet, amit a magyarok nem akarnak hallani

Valtteri Bottas versenyülés híján igazi netes sztárrá, influenszerré vált, annak minden előnyével, és hátrányával egyetemben.…

5 óra ago

Bajnokavatás a Hungaroringen, ismét brazil versenyző húzta be az F3-at

Az eső áztatta Hungaroring új bajnokot avatott. Leesett a várva várt eső a Formula-3-asok futama…

5 óra ago