Categories: F1

Montezemolo: Hamilton hiába váltott, nem lesz bajnok

A Ferrari korábbi elnöke szerint, Lewis Hamilton nem lesz bajnok a vörösökkel, és ennek nem a brit lesz az oka.

Lewis Hamilton 2020-ban szerezte meg hetedik világbajnoki címét, de azóta nem sikerült visszatérnie a csúcsra. 2021-ben az utolsó körben bukta el a trófeát Max Verstappen ellen, majd a szabályváltozások megtörték a Mercedes dominanciáját.

Tavaly Hamilton úgy döntött, maga mögött hagyja a csillagosokat, és a Ferrarinál folytatja pályafutását. A bejelentés után sokan máris újra esélyesként emlegették a vörösöket, de a 2025-ös szezon első futamai más képet festettek. Bár a kínai hétvégén Hamilton megnyerte a sprintfutamot, de azóta is keresi a helyét és a ritmust új csapatában.

A legutóbbi versenyhétvégén csalódottan nyilatkozott a 40 éves pilóta, hiszen nem ilyen erőviszonyokra és nem ilyen tanulási fázisra számított.

Luca di Montezemolo, a Ferrari korábbi elnöke szerint a probléma elsősorban a vörösökben van.. Az olasz üzletember éles kritikát fogalmazott meg egykori csapatával szemben, és borús jövőt jósolt maranellóiaknak.

,,Évek óta hiányzik az alakulatból a megfelelő vezetés, és igen, a lélek is. Régen az emberek éjjel-nappal dolgoztak, mivel akkoriban a cég a szenvedélyt jelentette a számukra. Most pedig kapkodva, véletlenek elcsípésével hajszolják a sikert”magyarázta a korábbi elnök.

Montezemolo szerint emiatt Hamilton álma sem fog megvalósulni:

,,Hamilton álma az, hogy bajnoki címet nyerjen a Ferrarival, de sajnos ez nem fog valóra válni.”

Csonka Nikolett

Recent Posts

Te is ott állsz a Ferrari körül? Ha kirakod a képet, kiderül!

Visszatekintünk kicsit július végére, mikor hazánkba látogatott a Forma-1 mezőnye. Mindenki F1 lázban égett, még…

10 perc ago

Megszűnik a világbajnokság a szezon végén

Jövőre nem láthatjuk őket a pályán. A San Marinói Nagydíj csütörtökjén a MotoGP bejelentette, hogy…

2 óra ago

Korábbi versenyzőjük is kritizálja a McLarent a monzai F1-es eredmény manipulálása miatt

David Coulthard, a volt F1-es pilóta kritizálta a McLarent, amiért beavatkozott a versenyzői teljesítményébe az…

4 óra ago

Alonso szerint elég meredeket állít Newey neki a 2026-os autójáról

Fernando Alonso szerint Adrian Newey idei érkezése az Aston Martinhoz újra bizalmat adott neki a…

6 óra ago

46 másodperc a tűzben, 42 nap múlva újra a pályán: Lauda monzai csodája

1976. szeptember 12-én Niki Lauda, a regnáló világbajnok, csodával határos módon visszatért a rajtrácsra mindössze…

8 óra ago

Belgiumban folytathatja idei remek sorozatát a Révész Racing

13 győzelem idén, nyolc első rajthely. Kiss Norbert, a Révész Racing pilótája magabiztosan vezeti a…

18 óra ago