Lewis Hamilton felhívta az F1 figyelmét arra, hogy jobban figyelembe kellene venniük a szurkolók érdekeit.
Nem olcsó mulatság Forma-1-es versenyekre kilátogatni, tisztában van ezzel a hétszeres világbajnok is. Az elmúlt években a sportág még nagyobb figyelmet kapott, így a celebek és influenszerek körében is népszerű lett, ám a rajongóknak a jegyárak egyre elérhetetlenebbek.
Las Vegasban a ,,pompa és csillogás” újabb szintjét ütötte meg a Forma-1, amit a versenyzők többsége is már túl soknak tartott. A Ferrari versenyzője örül annak, hogy többen kíváncsiak a száguldó cirkuszra, mégis inkább az elérhetőség és fenntarthatóság növelésére kérné a sportágat. Ugyanakkor a brit pilóta hozzátette, a hírességeket nem lehet hibáztatni amiatt, hogy kilátogatnak az eseményre.
,,Nos, nem olyan rossz dolog az, hogy minél nagyobb figyelem irányul a sportra. Néhány európai verseny esetében például kevesebb a híresség” – magyarázta korábban a 39 éves világbajnok.
Hamilton ezután így folytatta:
,,Véleményem szerint biztosítanunk kell azt, hogy a sportág hozzáférhető legyen, és ne váljon elérhetetlenné azok számára, akik keményen dolgoznak a pénzükért, de nem tudják megengedni maguknak, hogy ellátogassanak egy egész versenyhétvégére. Las Vegasban elég nagy a csillogás – egy a sok káprázatos verseny közül. Ám voltak ott gyerekek is a világ minden tájáról, ami elég sokszínűvé tette az egészet.”
A hétszeres világbajnok elégedett volt azzal, amit tapasztalt:
,,Szerintem fantasztikus, hogy az itteni iskola most már foglalkozik a sokszínűség és befogadás kérdésével, és hozzáférést biztosít a fiatalok számára. Megmutatja nekik, hogy mindegy, honnan jöttek, ide tartoznak. Remélhetőleg sokukat látjuk majd a jövőben itt dolgozni, és elérik azt, hogy valaha részesei legyenek ennek a világnak. Még sok munkánk van annak érdekében, hogy ez a hely (F1) továbbra is – vagy még inkább – befogadó legyen, és az emberek jól érezzék magukat ebben a környezetben. Akiket pedig felvesznek ide, azok képesek legyenek megtartani a munkájukat, és hosszú távon tudjanak boldogulni.”