Categories: F1

Russell Michael Schumacheréhez hasonlította helyzetét

George Russell továbbra is bízik abban, hogy egyszer világbajnok lesz a Forma-1-ben, még akkor is, ha a Mercedeshez való csatlakozása óta a csapat már nem küzd a vb-címekért.

A brit pilóta a Motorsport.com-nak adott interjúban Michael Schumacher példáját hozta fel: a német legenda 1996-ban igazolt a Ferrarihoz, de első közös világbajnoki címükre 2000-ig kellett várni.

Russell jelenleg hetedik teljes F1-es szezonját teljesíti, és negyedik évét tölti a Mercedesnél. Négy futamgyőzelme van eddig, a legutóbbi a 2025-ös Kanadai Nagydíjon született. Bár a Mercedes idei fejlesztései visszalépést hoztak, Russell továbbra is harcban van a világbajnoki harmadik helyért.

„Éhesebb vagyok (a győzelemre), mint valaha. Őszintén szólva, hét szezon után reméltem, hogy lesz legalább egy évem, ami a bajnoki címért folytatott harccal telik. Amikor a Mercedeshez szerződtem, azt gondoltuk, minden évben a vb-címért fogunk küzdeni. Sajnos ez nem így alakult” – mondta Russell.

A Mercedes a 2022-ben kezdődött új szabályérában a „zero-sidepod” koncepcióval próbálkozott, amely zsákutcának bizonyult.

Russell azonban hangsúlyozta, hogy ez nem egyedi helyzet.

„Ugyanez volt Charles (Leclerc) esetében is. Senki sem gondolta volna két éve, hogy a McLaren ekkora előrelépést tesz. Lando (Norris) öt évig várt náluk, és addig nem volt esélye a győzelmekre. Ez mindig is így működött a Forma–1-ben.”

„Schumacher az ötödik évében, a harmincas éveiben járt már, mire megnyerte az első bajnokságát a Ferrarival. Én 27 vagyok, még van időm.”

Bár Schumacher addigra már kétszeres világbajnok volt a Benettonnal, a Mercedes pilótája szerint jó példa arra, hogy a megfelelő csapat és technikai szabályok együttállása időt igényel.

Russell következő nagy célja, hogy hosszabbítson a Mercedesszel, és 2026-ban, az új szabályok érkezésével reméli, hogy világbajnoki esélyekkel szállhat harcba.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Két lehetősége van a Forma-1-es visszatérésre Hornernek

20 év után távozott nemrégiben a Red Bulltól Christian Horner. A brit sikerkovács jelenleg pihen…

4 óra ago

“Nincs olyan sok titok a pályával kapcsolatban” – Marc Márquez szerint a korábbi teszt nem előny a számára

Marc Márquez szerint közel lesz egymáshoz a mezőny a Balaton Parkban, ahol minden gyártó labdába…

5 óra ago

Bortoleto és Hadjar a sztár újoncok, annak ellenére, hogy nem körülöttük van a legnagyobb hype

Miközben a pilóták pihennek és felkészülnek a 2025-ös Forma-1-es világbajnokság utolsó tíz futamára, amely a…

6 óra ago

Erősségből gyengeség: ez Bagnaia legnagyobb gondja, ami korábban a sikere kulcsa volt

Szerkesztőségünk a hétvégét a Balaton Parkban tölti, ahol többek között Francesco Bagnaia sajtótájékoztatóján is jelen…

7 óra ago

A Stake F1 Team Kick Sauber csapat nem vehet részt a Holland Nagydíjon!

A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…

10 óra ago

Hamilton fantasztikus szövetségese a fiatal versenyzőknek

A Mercedes szerint Lewis Hamilton támogatása Andrea Kimi Antonelli irányában "teljesen jellemző" rá, és a…

12 óra ago