Fotó: Jan Kasl/Red Bull Content Pool
David Coulthard 2005 és 2008 között a Red Bull Racing csapatában versenyzett. A most 54 éves brit nemrég egy anekdotát osztott meg Max Verstappenről, és egy számadatot saját magáról.
Az Indo Sport YouTube-csatornája azt kérdezte Coulthardtól, hogy szerinte egy átlagember fizikailag kibírna-e 10 kört egy F1-es autóban.
„Jókora jóindulattal. És amikor átlagos emberről beszélek, akkor én magamat is beleértem” – mondta a skót.
Miután elgondolkodott rajta, a volt F1-pilóta egy anekdotával illusztrálta állítását.
„Két évvel ezelőtt egy kisfilmhez forgattunk San Marinóban, és körbejártam a pályát egy RB7-essel, ami Sebastian Vettel V8-as világbajnoki autója volt.”
„Egy időmérő kört tettem meg azon a pályán, ahol 1998-ban vagy 1999-ben megnyertem a Nagydíjat. Aztán Max Verstappen beült az autóba, és egy gyors kört futott, én pedig öt másodperccel voltam lassabb nála.”
„Valójában elégedett voltam ezzel, mert több mint egy évtizede nem jártam Imolában.”
„Akkoriban még nem vezettem Grand Prix-autókat. Csináltam bemutatókat és fánkozgattam, de több mint egy évtizede nem hajtottam versenyautót. Ez pedig perspektívába helyezi, hogy mit jelent a csúcson lenni.”
Coulthard folytatta azzal, hogy megvitatta az F1-es versenyzők teljesítményéhez szükséges fizikai képességeket.
„Több mint öt centimétert fogytam a nyakkörméretemből, és ez magában foglalja azt is, hogy 54 évesen nyaki zsírom is van. Ez csak izom (amit lefogyott).”
„Ha megnézed a versenyzőket, a nyakuk az állkapcsukból indul, és tudod, hogy az enyém is így volt, és elég széles állkapcsom van.”
Végül rámutatott arra, hogy az F1 egy extrém sport.
„Ez mind azért van, mert az ember a fején viseli az összes G-erőt és súlyt. Tehát ez egy extrém környezet. Kényelmetlen. Fantasztikusan kényelmetlen. Addiktív módon kényelmetlen, amikor az ember a nagydíj megnyerésére törekszik.”
Lewis Hamilton számára 10 futam maradt, hogy megmentse első Ferraris szezonját. Meg tudja csinálni? A…
Jack Miller tavaly majdnem kikerült a MotoGP-ből, ám végül a Pramac-Yamaha szerződtette. Most azonban ismét…
33 év után pályára gurult a MotoGP mezőnye Magyarországon, nem volt eseménytelen a Magyar Nagydíj…
Ezt még Lando Norris is megirigyelné! Na jó, valójában nincs szó semmi törésről, csak a pénteki…
Johann Zarco ugyan még nem gurult pályára a magyarországi aszfaltcsíkon, de a Hondánál már gyűltek…
Nico Hülkenberg nagyon közel állt ahhoz, hogy 2021-ben Max Verstappen csapattársa legyen, árulta el Helmut…