Categories: F1

Kimi után Räikkönen is kell Toto Wolffnak?

A Mercedes és csapatfőnöke, Toto Wolff mindig is kiemelt figyelmet fordított a tehetségek felkutatására. Ezt bizonyítja az is, hogy évekkel ezelőtt felfigyeltek a még fiatal Andrea Kimi Antonellire – nem mintha jelenleg már olyan öreg lenne – aki mára, Lewis Hamilton távozása után, megszerezte az egyik ülést a brackley-i alakulatnál.

Antonelli példája igazolta a Mercedes stratégiáját: hosszú távon a legígéretesebb fiatalok felkarolása a siker kulcsa. De ezt a filozófiát követi a Red Bull is, a kezdetek óta.

Az elmúlt napokban egy fénykép keltett feltűnést a közösségi médiában, amelyen Toto Wolff a South Garda Karting pályánál Robin Räikkönennel, Kimi Räikkönen fiával látható. A találkozó azonnal találgatásokhoz vezetett: vajon a Mercedes már most szemet vetett a kis Räikkönenre? Persze az is előfordulhat, hogy esetleg Wolff kisfia, Jack is épp ott gokartozott, ki tudja…

A korábbi Ferrari-bajnok, Kimi Räikkönen fia pár éve kezdte meg versenyzői pályafutását, ám már most nagy tehetségnek tartják. Noha egyelőre szó sincs hivatalos megállapodásról, a kép sokak számára azt üzeni, hogy Toto Wolff figyelemmel kíséri a fiatal finn pályájának alakulását. Valószínűleg nem szeretne mégegy egykori versenyző fiűról lemaradni. Hiszen annak idején a Red Bull mellett a Merecdes is „harcban volt” Max Verstappen kegyeiért, mikor az még csak az F1 kapujában volt. Végül a Red Bull lett a nyertes, Wolff pedig némileg bánja ezt.

Hogy Robin Räikkönenből egyszer valóban Mercedes-pilóta lesz-e, vagy egyáltalán tényleg eljut-e az F1-ig, azt még túl korai megjósolni. Egy dolog azonban biztos: ha a Forma-1 közelébe ér, mindenki árgus szemekkel figyeli majd, hogy ki karolja fel.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Kuvaiti befektetővel, 12. csapatként visszatérhet az F1-be egy egykori csapatnév

Új befektetői háttérrel ismét megjelenhet a Caterham neve a Forma-1-ben. A 24 éves kuvaiti üzletember,…

6 óra ago

A MotoGP-ben ezért az impozáns trófeáért küzdenek a Balaton Park Circuiten

33 év kihagyás után ismét Magyarországon versenyeznek a világ leggyorsabb motorosai. A visszatérést és a…

7 óra ago

Eseménydús futammal avatták fel a Balaton Parkot, ahol magabiztos Márquez győzelem született

A történelmi versenyen végül nem volt meglepetés. Kissé felhős idő fogadta a sprintfutamot, ahol először…

9 óra ago

Kiderült, hogy Norris, vagy Piastri oldalán áll-e Ecclestone, az idei világbajnoki harcban

Lando Norris csapattársa, Oscar Piastri nyomába eredt, miközben a McLaren visszatér és viharos gyorsasággal hódítja…

9 óra ago

Most akkor köszönetet mondott, vagy beszólt Kimi Räikkönen az F1-nek?

Már több, mint egy hónapja, hogy – mint minden évben – idén is megrendezték a…

10 óra ago

Varga Tibor nagyszerűen rajtolt, de versenyének súlyos bukás vetett véget (frissítve)

Varga Tibor nagy reményekkel vágott neki hazai versenyének a MotoE, az elektromos világbajnokság magyarországi fordulóján.…

12 óra ago