F1

A McLaren pilótájával szemezget a Red Bull

Max Verstappen bravúros monzai sikere után némileg jobb légkör veszi körül a Red Bullt, ám a jövő év miatt továbbra is vakarhatják a fejüket, már ami a pilótafelállást illeti.

A harmadi, futamon megcserélte egymással Liam Lawsont és Yuki Tsunodát az energiaitalos gárda, ám a japán is messze elmarad holland csapattársától.

A Red Bull házatáján Verstappen mellett a Racing Bulls másik versenyzője Isack Hadjar teljesít a legjobban, aki Zandvoortban meglepetésre dobogóra is állhatott.

Noha még semmi bejelentés nem történt, de szinte borítékolható, hogy a francia fiatal lesz jövőre Max Verstappen csapattársa a nagy csapatnál.

Így pedig felmerül a kérdés, hogy mi lesz Yuki Tsunodával, illetve Liam Lawsonnal. Egyikük jövője sem betonbiztos, így könnyen előfordulhat, hogy legalább egyikük kikerül a csapat kötelékéből 2026-ra.

Ebben az esetben pedig egy új pilóta után kell néznie a Red Bullnak. A sikeres juniorprogrammal rendelkező osztrákok azonban nem tudnak most közvetlenül egy tehetséghez nyúlni. Sokáig az F2-es Campos versenyzője, a saját nevelésű brit Arvid Lindblad neve keringett, jól is kezdte az F2-es idényt, ám a teljesítménye visszaesett időközben, jelenleg pedig csak a hetedik a pontversenyeben, jelentős hátrányban.

Így a szuperlicensz kérdése is egyre érdekesebb vele kapcsolatban.

A grandprix.com beszámolója szerint pedig Helmut Markóék házon kívül kezdtek el keresgélni. A forrás szerint a McLaren nagy tehetségét, az F2-ben a bajnoki címért harcoló és F1-es edzésen is lehetőséget kapó ír Alexander Dunne-t ültethetik majd be a kisebb csapat autójába 2026-ban.

Hegedűs Dávid

Recent Posts

Carlos Sainz fontos életleckét adott egy rajongónak

A Williams Racing pilótái, Carlos Sainz és Alexander Albon egy interaktív kérdezz-felelekben vettek részt a…

4 óra ago

Hiába a közeledés az élmezőnyhöz, mégis a Superbike az út hét MotoGP-szezon után?

Miguel Oliveira Barcelonában érte el eddigi legjobb eredményét Yamaha-pilótaként, miközben a jövője a MotoGP-ben továbbra…

8 óra ago

Verstappen elmondta, mit tett volna Piastri helyében a vitatott csere során

Max Verstappen bevallotta, hogy ha Oscar Piastri helyében lett volna az Olasz Nagydíjon, nem egyezett…

10 óra ago

Rosberg kikelt magából a stewardok döntése miatt

Oliver Bearman veszélyesen közel került ahhoz, hogy eltiltást kapjon, miután Carlos Sainz-cal ütközött az Olasz…

12 óra ago

Stroll bizarr, „Kimi-díjas” interjúja, az Olasz Nagydíj után

Lance Stroll nem az a beszédes ember, ez közismert. Ugyanakkor vasárnap este, az F1 Olasz…

14 óra ago

Lukács Tamásnak szurkoltak a hétvégén a német kommentátorok a nürburgringi versenyhétvégén

A másfél hónapos nyári szünet után az IDM betétfutamaként tért vissza a Northern Talent Cup…

15 óra ago