F1

Ezen a napon hunyt el a legendás svéd, Ronnie Peterson – felesége sem élte túl a gyászt

Negyvenhét évvel ezelőtt ezen a napon, 1978. szeptember 11-én sokkoló hír rázta meg a Forma-1 világát: a Lotus csapat svéd versenyzője, Ronnie Peterson az előző napi Olasz Nagydíjon elszenvedett baleset következtében elhunyt.

A mindössze 34 éves versenyző halála megrázta a sportág közösségét, és máig az egyik legtragikusabb esetként él az emlékezetben.

A „Szuper Svéd” karrierje és stílusa

Ronnie Peterson 1970-ben mutatkozott be a Forma-1-ben, és haláláig a March, a Tyrrell valamint a Lotus csapatokat erősítette. Becenevén „SuperSwede” (Szuper Svéd), kétszer is a világbajnoki pontverseny második helyén végzett (1971-ben és 1978-ban), és kilenc szezon során tíz futamgyőzelmet aratott.

Lenyűgöző vezetési stílusa és közvetlen személyisége miatt a szurkolók kedvence volt, sokan a kor leggyorsabb versenyzőjének tartották. Monza korábban több dicsőséget is hozott számára: 1971-ben mindössze 0,1 másodperccel maradt le első futamgyőzelméről, később pedig 1973-ban, 1974-ben és 1976-ban is diadalmaskodni tudott az olasz pályán.

Embed from Getty Images

Végzetes tömegbaleset az Olasz Nagydíjon

Az 1978-as Olasz Nagydíj rajtja után néhány másodperccel dráma bontakozott ki Monzában. A 12. rajthelyről induló Riccardo Patrese hirtelen James Hunt elé vágott; a brit pilóta balra rántotta a kormányt és összeütközött Peterson Lotusával – ezzel megkezdődött a láncreakció. A káoszban egymásnak ütközött több autó, többek között Vittorio Brambilla, Carlos Reutemann, Hans-Joachim Stuck, Patrick Depailler, Didier Pironi, Derek Daly, Clay Regazzoni, valamint Brett Lunger.

Peterson Lotus 78-asa nagy sebességgel a korlátnak csapódott és kigyulladt, majd a becsapódás erejétől visszapördült a pálya közepére. A pilóta az égő roncsban rekedt, ám James Hunt, Clay Regazzoni és Patrick Depailler habozás nélkül a segítségére sietett: sikerült őt időben kihúzniuk az égő autóból, így nem szenvedett végzete égési sérüléseket. Peterson végig eszméleténél volt, de mindkét lábán súlyos sérüléseket szenvedett – a kórházba szállítást követően a röntgenfelvételek összesen mintegy 27 csonttörést mutattak ki a lábain és a lábfején.

A súlyosan sérült versenyzőt azonnal a milánói Niguarda kórház intenzív osztályára vitték, ahol több sürgősségi műtétet is elvégeztek rajta a csontok stabilizálása érdekében. Úgy tűnt, Peterson élete nincs közvetlen veszélyben, ám az éjszaka folyamán váratlan komplikáció lépett fel: zsírembólia alakult ki a szervezetében, ami reggelre súlyos veseelégtelenséghez vezetett. 1978. szeptember 11-én délelőtt 9:55-kor halottnak nyilvánították.
Ezen a futamon Peterson csapattársa, Mario Andretti bebiztosította világbajnoki címét, ám a győzelem ünneplését beárnyékolta barátja halála.

Feldolgozhatatlan gyász

A tragédiát tovább mélyítette, hogy Peterson felesége, Barbro (született Edwardsson) képtelen volt feldolgozni férje elvesztését, és kilenc évvel később, 1987 decemberében önkezével vetett véget az életének.

Embed from Getty Images

A házaspár egyetlen gyermeke, Nina mindössze kétéves volt Ronnie halálakor. Szülei elvesztése után nagyszülei nevelték fel, ma már 49 éves.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

A pályán kívül is egymásnak feszül Verstappen és Hamilton

Max Verstappen és Lewis Hamilton a Forma-1-es pályákon túl is ellenfelek lesznek. Még bőszen tart…

1 óra ago

Monzában a Tifosi kijelentette, hogy kit szeretnének vörösben látni?

A hétvági Forma-1-es Olasz Nagydíj a hazai szurkolók számára nem hozott túl sok örömöt, ugyanis…

3 óra ago

Brown nyilatkozott végre a McLaren ellentmondásos monzai cseréjéről

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown röviden véleményezte a McLaren monzai hétvégéjét és Oscar Piastri és…

14 óra ago

A Renault új vezérigazgatója elárulta, mit fog tenni a teljesen utolsó csapatunkkal a Forma-1-ben

A Renault "hosszú ideig marad a Forma-1-ben” az Alpine istállójával – nyilatkozta Francois Provost, az…

16 óra ago

Vasseurt meglepte Hamilton monzai fogadtatása

Túl van az első Olasz Nagydíján Ferrari versenyzőként Lewis Hamilton. A brit ugyan még továbbra…

18 óra ago

Ecclestone beleállt a McLarenbe Monza után

A McLaren az Olasz Nagydíjon nem a várt dominanciával, hanem újabb vitatott csapatutasítással került a…

20 óra ago